Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lassabban, de növekszik az it-piac

Dotkom

Lassabban, de növekszik az it-piac

Az informatikai piac visszafogott ütemben nőtt, míg a távközlési piacot már a zsugorodás jellemzi – olvasható az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) megbízásából 2008-ban harmadik alkalommal készített felmérésében. A tanulmány most először a távközlési szolgáltatók piacát is vizsgálta.

A magyarországi informatikai és távközlési piac együttes mérete 2007-ben elérte az 1476 milliárd forintot, s míg a távközlési szolgáltatási piac mérete kismértékben visszaesett 2007-ben, addig az informatikai piac visszafogott ütemben nőtt. Mindkét piac esetében a 2005-ös évet követően az éves növekedési ütem csökkenése figyelhető meg, ami a távközlési szolgáltatások esetében tavaly a piac zsugorodásába fordult át. A belföldi informatikai piacot egy közel 845 milliárd forintos informatikai exportpiac egészíti ki, ennek éves növekedési üteme azonban szintén elmarad az előző évekhez képest, de a belső informatikai és távközlési piachoz képest 8,4 százalékos növekedésével még mindig dinamikusan bővülő piacnak tekinthető – áll az IVSZ tanulmányban.

A távközlési szolgáltatások magyarországi piaca 2007-ben elérte a 885 milliárd forintos végfelhasználói költést, közel két százalékot esve vissza az előző évhez képest. Ennek elsődleges oka a hangalapú szolgáltatási szegmens csökkenése, másrészt a gazdasági dekonjunktúra, ami az it-piaccal szemben a távközlést hamarabb érte el, és eddig nagyobb hatással is volt rá. A távközlési piac bevételeinek legnagyobb részét, mintegy 47,6 százalékot továbbra is a mobil-hangszolgáltatás adta, ezt a vezetékes hangszolgáltatás követi 30,5 százalékos részesedéssel, a bevételek fennmaradó része pedig – 21,9 százalékos arányban – az internet-hozzáférési és -adatátviteli szolgáltatásokból származtak.

A végfelhasználó szervezetek külső beszállító javára történő informatikai költését tükröző konszolidált piac meghaladta az 590 milliárd forintot, növekedése pedig 4,4 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi, 2006-os méretét. A végfelhasználók legtöbbet informatikai szolgáltatásokra (264 milliárd forint) és hardverbeszerzésekre költöttek (231 milliárd), ami 8,1, illetve 0,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A szoftverbeszerzések értékének növekedése, 4,9 százalékkal, a két érték közé esett, így ez a részpiac közel 95 milliárd forinttal járult hozzá az eredményhez.

Arányaiban az it-szolgáltatások a piac bevételeinek mintegy 44,7 százalékát adták, a hardverértékesítés 39,2, míg a szoftverértékesítés 16,1 százalékot képviselt. A kumulált és konszolidált piac mérete közötti különbség, vagyis az informatikai vállalatok közötti tranzakciók volumene, beleértve a hardver-, szoftvertermékek értékesítését és az informatikai szolgáltatások közvetítését, elérte a 292,1 milliárd forintot, ami 49,5 százalékot jelent a konszolidált piac méretéhez képest, azaz 2007-ben a végfelhasználók minden ezerforintnyi költése 1495 forint forgalmat eredményezett az informatikai vállalatoknál.

A legtöbbet költő szektorokTávközlési, it- és médiaiparágPénzügyi szektor3. FeldolgozóiparForrás: IVSZKöltésben harmadik Magyarország Az informatikai költés a magyar piacon a harmadik legnagyobb volt a kelet-közép-európai régióban Lengyelország és Csehország mögött. Növekedés szempontjából az euróban kifejezett bővülés 9,7 százalékos, amivel Magyarország a sereghajtó országok közé tartozik Csehországgal, Horvátországgal és Szlovéniával együtt. Növekedés szempontjából Románia és Bulgária 26,1, illetve 23,8 százalékos bővülésével kiemelkedik a többi ország közül.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés