Connect with us

technokrata

Költségcsökkentésre kényszerül a Vodafone

Dotkom

Költségcsökkentésre kényszerül a Vodafone

Több mint 11 százalékkal ugrott meg tegnap a világ legnagyobb mobilszolgáltatója, a Magyarországon is jelen lévő brit Vodafone Group Plc részvényárfolyama, miután a társaság bejelentette, hogy 2011-ig 1 milliárd fonttal (1,6 milliárd dollár) csökkenti költségeit.

A befektetők értékelték, hogy a csoport biztosítani kívánja, hogy profitja a visszaeső kereslet ellenére se csökkenjen. A tegnap közzétett adatok szerint a Vodafone 10 százalékkal, 7,2 milliárd fontra növelte EBITDA-nyereségét üzleti évének szeptember 30-án végződött első felében, árbevétele 17 százalékkal, 19,9 milliárd fontra emelkedett. Utóbbi részben a devizaárfolyamok kedvező alakulásának köszönhető. A társaság a következő években főként a feltörekvő országok mobilpiacának extenzív növekedésétől, illetve az adattovábbítás – ezen belül elsősorban a mobil internetezés – bővülésétől várja árbevétele és profitja emelkedését. A társaság továbbra is fenntartja a 2009 márciusában végződő üzleti évre adott 39 milliárd font körüli árbevétel- és 11-11,5 milliárdos üzeminyereség-előrejelzését, de 39,9-40,7 milliárdról 38,8-39,7 milliárd fontra csökkentette árbevétel-prognózisát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek