Connect with us

technokrata

Az RTL nyert, a ProSiebenSat.1 veszített

Dotkom

Az RTL nyert, a ProSiebenSat.1 veszített

Az RTL-csoportnak, Európa legnagyobb műsorszolgáltatójának EBITA-nyeresége 577 millió euró volt az év első kilenc hónapjában, 1,6 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.

A tíz országban összesen 44 televíziócsatornát és 32 rádióállomást üzemeltető vállalat a német piacról származó bevételek emelkedésének és a sikershow-kat gyártó FremantleMedia teljesítményének köszönheti a növekedést, egész évre vonatkozó eredményeinek megbecslésével azonban továbbra is óvatos marad. Az RTL Németországon kívül Hollandiában is növelni tudta hirdetésekből származó bevételeit, ezzel szemben Spanyolországban és Franciaországban komoly visszaeséssel szembesült. Szintén tegnap hozta nyilvánosságra a konkurens ProSiebenSat.1 Media AG is harmadik negyedéves eredményeit. Július és szeptember között 10,7 millió euró nettó veszteséget jelentett a cég, ami a tavalyi 77,9 után jelentős javulás, ám még mindig több az elemzők által várt 8,5 milliónál. Szeptember végén a társaság módosítani kényszerült 2008-as előrejelzését is: az előzőleg prognosztizált 783 millió után most 670-700 millió euró bruttó bevételre számít. A romló kilátásokat a csökkenő hirdetési bevételekkel és a gazdaság általános gyengülésével magyarázza a cég.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek