Connect with us

Hirdetés

technokrata

Erősít a Pannon a T-Mobile-lal szemben

Dotkom

Erősít a Pannon a T-Mobile-lal szemben

Szeptemberben 83 ezerrel nőtt a mobil-előfizetések száma Magyarországon, így már 11 millió 771 ezer előfizetés él – áll az NHH jelentésében.

Ma 117,2 előfizetés jut minden száz lakosra Magyarországon, szemben az egy évvel ezelőtti 104,4-del – áll az Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szeptemberi jelentésében. 2007. szeptembere óta az ügyfélszám 1,273 millióval nőtt a magyar piacon, 2008 első kilenc hónapjában a növekedés 741 ezer volt. Szeptember végére a hívás fogadására alkalmas, aktív SIM-kártyák száma alapján a Pannon piaci részesedése az előző havi 35,27 százalékról 35,41 százalékra emelkedett, míg a T-Mobile részesedése 43,92 százalékról 43,80 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 20,81 százalékról 20,79 százalékra csökkent. Szeptember végén az ügyfelek 61,4 százaléka használt pre-paid kártyát, 0,7 százalékkal kevesebben, mint júniusban. A feltöltőkártyák részesedése 2003 első negyedévében volt a legmagasabb, akkor ezek aránya a teljes ügyfélszámon belül 78,82 százalékos volt. Azóta ez az arány – az idei év második negyedévének kivételével – folyamatosan csökken. A forgalmazásban részt vevő kártyák száma 2008. szeptember végén 10 millió 490 ezer volt, 68 ezerrel több, mint augusztus végén, számuk az idei év első 9 hónapjában 360 ezerrel, 2007 szeptember vége óta pedig 834 ezerrel nőtt. A forgalmazásban részt vevő kártyák száma alapján a T-Mobile piacrészesedése az augusztusi 44,57 százalékról 44,51 százalékra, a Pannoné 33,15 százalékról 33,12 százalékra csökkent, a Vodafone részesedése viszont 22,28 százalékról 22,37 százalékra emelkedett. A magyarok 2008 szeptemberében 5 216 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a mobilszámok 2004. május elseje óta igénybe vehető hordozhatósága eddig összesen 232 633 számot érintett.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés