Connect with us

Hirdetés

technokrata

A mobilpiac átalakulására számít a Telekom 4

Dotkom

A mobilpiac átalakulására számít a Telekom 4

A Telekom 4 a negyedik GSM/UMTS-licenc elnyerése esetén rövid időn belül jelentős beruházást valósít meg és számos új munkahelyet teremt – jelentette ki Neuman Péter, a Telekom 4 vezérigazgatója.

(A vállalat korábban bejelentette, hogy a licenc elnyerése céljából DreamCom Kft. néven közös vállalatot alapított az Externet Nyrt. alternatív távközlési szolgáltatóval.) Francis Kretz – aki a France Telecom alelnökeként a nemzetközi marketing-sales, illetve az üzleti stratégia és innovációs terület felelőse volt s a majdani mobilszolgáltató igazgatósági tagja lesz – azt emelte ki, hogy negyedikként belépni egy, a telítettséghez közeli állapotban lévő távközlési piacra nehéz feladat, ám a felhasználók számára jótékony következményekkel jár. Új szereplő megjelenése egy ország mobilpiacán mindig fontos esemény; ilyenkor alapjaiban változik meg a piaci status quo, hiszen az erősödő verseny új technológiák megjelenését és sokszor a díjak drámai csökkenését eredményezi.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés