Connect with us

technokrata

Ahová lehetett betörtek

Dotkom

Ahová lehetett betörtek

A GfK Hungáriánál aggódnak az állam internetes infrastruktúra fejlesztésében betöltött szerepe miatt, egyúttal szorgalmazzák a tartalomszolgáltatói felelősséget is.

A feladatot teljesítettük, a 25 év alattiak 80 százaléka rendszeresen netezik, vagyis ahová az internetnek be kellett törnie, ott már jelen van – jelentette ki a hazai internetpenetrációt jellemezve Simó György, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese a tihanyi Internet Hungary konferencián. Hozzátette: továbbra is vannak olyan kistelepülések, ahonnét nem lehet elérni a világhálót, ám e helyzetnek az orvoslása nem piaci, hanem olyan jellegű állami feladat, mint a vezetékes ivóvíz vagy a szennyvízelvezetés biztosítása. Versenyszempontból aggályos lehet az internetes infrastruktúra állami hátterű fejlesztése – vetette ellen Kozák Ákos, a GfK Hungária ügyvezető igazgatója. Úgy vélte, 15-20 éven belül a mai 65-66 százalékról 95 százalék fölé nőhet az internetpenetráció, amit az állam egyrészt oktatással, másrészt tartalmakkal, például az e-közigazgatás fejlesztésével segítheti elő. A szakember szerint Magyarországon az internethasználat terjedését inkább kulturális tényezők fékezik, semmint a szerény vásárlóerő – a lemaradók inkább alkoholra költenek, semmint számítógépre, internet-előfizetésre.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek