Connect with us

technokrata

Még egy kvázi csőd: osztódik az AMD

Dotkom

Még egy kvázi csőd: osztódik az AMD

Két cégre válik szét a világ második legnagyobb chipgyártója, az AMD.

Az Advanced Micro Devices Inc., az Intel után a világ második legnagyobb mikroprocesszor-gyártója várhatóan még kedden bejelenti, hogy a jövő év elején két vállalatra bomlik. Az egyik – megtartva az AMD nevet – a chipek tervezésével foglalkozik, majd, míg a másik – ideiglenesen Foundry Company néven – a mikroprocesszorok gyártására specializálódik. Az utóbbi cég az AMD-nek és más megrendelőknek is dolgozik majd. A szétválást jóvá kell hagyniuk a részvényeseknek, majd a versenyhatóságoknak is.

Az átalakítást összekötik egy tőkeemeléssel, amelyhez két Abu Dhabi-i befektetési alap adja a pénzt. A chipöntöde esetén ezt egy sajátos konstrukció keretében teszik meg. A Foundry Company 44,4 százalékban az AMD, a maradék részben pedig az Abu Dhabi-i kormány kezében lévő Advanced Technology Investment Company tulajdonában lesz. Ebbe a társaságba előbb 2,1 majd 3,5-6 milliárd dollárt fektet be az arab tulajdonos, amiből részben felújíthatják az AMD-től a Foundryhoz kerülő drezdai chipgyárat, részben építhetnek egy újat az amerikai Albany városában. Az így kialakuló cégben az eltérő tulajdoni hányad ellenére azonos szavazati joguk lesz a tulajdonosoknak – olvasható a New York Timesban.

Az új AMD a Mubadala Development Companytól kap tőkét. Ez az alap jelenleg 8 százalékos részesedéssel bír a chipgyártóban, amit – 58 millió újonnan kibocsátott részvény felvásárlásával – 314 millió dollár befektetésével 19,3-ra emel. Emellett elővásárlási jogot kap további 30 millió papír megvételére.

Az AMD az osztódással lényegében beismeri, hogy nem tud lépést tartani az Intellel. A társaság kasszájában júniusi adatok szerint 5,3 milliárd dollár hitelállomány és mindössze 1,6 milliárd dollár készpénz volt. Ez kevés ahhoz, hogy lépést tartson az egyre kisebb, gyorsabb, alacsonyabb fogyasztású chipek gyártásáért folytatott versenyben. Ehhez a termelési kapacitások felújítására, illetve újak építésére van szükség, amihez plusztőke kell. Az AMD-ről leváló gyártás azt jelenti, hogy az Intel marad az egyetlen olyan vállalat a chipiparban, amely fejleszt is és gyárt is mikroprocesszorokat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek