Connect with us

technokrata

Százmilliós kárt okoznak a kábeltolvajok a Magyar Telekomnak

Dotkom

Százmilliós kárt okoznak a kábeltolvajok a Magyar Telekomnak

Éves szinten mintegy 200 millió forint a Magyar Telekom kábellopásokból eredő kára.

Mint Gencsy Péter, a Magyar Telekom-csoport biztonsági igazgatója elmondta, idén már hozzávetőleg 180 millió forint kárnál tartanak (ez a helyreállítási és a munkaköltségeket foglalja magában, és nem tartalmazza az esetenkénti kártérítéseket). Először 2000-2001-ben élénkült meg a tolvajok “érdeklődése” a rézkábelek iránt, e két év alatt 300 millió forintos kárt okoztak a távközlési cégnek. A következő évek viszonylag “csendesebbek” voltak, ám 2006 tavaszán, amikor ismét emelkedni kezdett a színesfém világpiaci ára, új lopási hullám indult el, előbb vidéken, majd átterjedt a fővárosra is, és azóta tart. A Magyar Telekom maga is megpróbál lépéseket tenni a károkozások ellen, de ezek nem elég eredményesek, már csak azért sem, mert a cégnek egyedül Budapesten 80 ezer kábelaknája van és 20 ezer kilométernyi kábele húzódik a föld alatt. A cég illetékese egy jó törvényben és a mögé rendelt állami ellenőrzésben látja a megoldást; szerinte nem kellene további szigorításokat bevezetni a színesfém-kereskedőkkel szemben, hiszen a legális tevékenység ma is megfelelően szabályozott, inkább az a gond, hogy az illegális gyűjtők felett szemet hunynak a hatóságok. Szakemberek szerint az összes érintettnek – távközlési cégek, áramszolgáltatók, közlekedési cégek – éves szinten 3-6 milliárd forint közé tehető kára keletkezhet ily módon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek