Connect with us

Hirdetés

technokrata

Százmilliókat lopnak el a Magyar Telekomtól a kábeltolvajok

Dotkom

Százmilliókat lopnak el a Magyar Telekomtól a kábeltolvajok

Törvényt sürget a cég a színesfémtolvajok ellen

Éves szinten megközelítheti a 200 millió forint értéket a Magyar Telekom kábellopásokból eredő kára. Gencsy Péter, a Magyar Telekom-csoport biztonsági igazgatója elmondta, hogy jelenleg már hozzávetőleg 180 millió forint kárnál tartanak, ez az összeg a helyreállítási és munkaköltségeket foglalja magában és nem tartalmazza az ügyfeleknek fizzetett esetenkénti kártérítéseket. A Magyar Telekom a saját háza táján is megpróbál lépéseket tenni, hogy elejét vegye ezeknek a károkozásoknak, azonban ezek nem kellően eredményesek. Éppen ezért a cég illetékese egy jó törvényben és a mögé rendelt állami ellenőrzésben látja a megoldást.

Szakemberek szerint az áramszolgáltatóknak, közlekedési cégeknek éves szinten 3-6 milliárd forint közé tehető az ily módon keletkező kára.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés