Connect with us

Hirdetés

technokrata

Éles harc Romániában

Dotkom

Éles harc Romániában

Felbolydult a romániai mobilszolgáltató-piac, miután a távközlési hatóság nemrég kihirdette az általakiírt tender győztesét, amely nem más, mint a Romtelecom.

A piacon osztozó versenytársak korábban bíróságon támadták meg a pályázati kiírást, keresetükben elsősorban azt kifogásolják, hogy az új licencek díja aránytalanul kisebb, mint a már meglévő szolgáltatók által korábban kifizetett összegek. Emellett a négy cég diszkriminatívnak tartja, hogy a már a piacon lévő szolgáltatók nem vehettek részt a pályázaton.

A mostani tenderen elnyert szélessáv lehetővé teszi, hogy a nyertes olyan, az ország földrajzi adottságai miatt eddig szűz területnek számító településekre is eljuttathassa szolgáltatásait, ahol ezt eddig egyáltalán nem, vagy csak új és drága kábelhálózat kiépítésével tehette volna meg. A Romtelecom a jutányosnak számító egymillió euróért most megvásárolt licenccel jóval kisebb logisztikai befektetés mellett a Cosmote testvércéggel karöltve tulajdonképpen ugyanazokat a szolgáltatásokat tudja majd nyújtani, mint a drágán megvásárolt 3G-vel rendelkező versenytársai. Ezért jogosnak tűnik a négy konkurens cég felháborodása, hiszen a két utolsó 3G-s licenc díja 35 millió dollár volt. Miközben a konkurencia a bíróságtól várja az ügy lezárását, a győztesként kihirdetett társaság máris rohamos hálózatépítésbe kezdett.

Pár évvel ezelőtt a mobilszolgáltatás a nagy többség számára még megfizethetetlen luxus volt, ma a vállalatok számos, különböző árfekvésű csomagokkal harcolnak a vásárlók kegyeiért. Romániában egyébként a távközlési díjak árait kizárólag euróban határozzák meg a szolgáltatók. Így például az Orange esetében a legolcsóbb előfizetési díj 3 euró, amiért cserébe több opció közül is választhat az előfizető. Lehetősége van rá, hogy hálózaton belül akár 180 percet is beszéljen, de választhatja azt is, hogy csak éjszaka, vagy csak hétvégén használja maroktelefonját így a lebeszélhető perceinek száma akár a duplája is lehet. Hasonló taktikára épít a többi piaci szereplő is, csupán az előfizetéshez adott lebeszélhető percek száma változik.Összehangolt segélyhívás Az Európai Bíróságon indít eljárást az Európai Bizottság Románia ellen a 112-es egységes segélyhívószám működésében tapasztalt rendellenességek miatt. A bizottság ugyanakkor figyelembe vette az egységes hívószám működésének biztosítására tett eddigi lépéseket, ezért a döntés alkalmazását három hónapra felfüggesztette. Romániában tavaly a 112-höz befutó hamis hívások száma elérte a 33 milliót. Borbély Károly hírközlési miniszter pénteken Nagyváradon tartott sajtótájékoztatón megígérte, a helymeghatározó rendszer legkésőbb november 20-áig elérhető lesz az ország teljes területén, így tartani tudják az EB által korábban megszabott határidőt. Borbély továbbá azt is elmondta, a hamarosan sorra kerülő román-magyar közös kormányülésen javasolni fogja magyarországi kollégájának, hogy a határ menti térségekben a 112 segélyhívóhoz tartozó szolgáltatásokat összehangolják és azokat állampolgárságtól függetlenül mindkét ország területén igénybe lehessen venni. Így például ha valaki a két ország határának közelében szenvedne balesetet, a befutó segélyhívást a hozzá legközelebb lévő mentőegységhez továbbítsák, függetlenül attól, hogy az az országhatár melyik oldalán történt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés