Connect with us

technokrata

Szupergyors mobil internetet fejleszt a T-Mobile

Dotkom

Szupergyors mobil internetet fejleszt a T-Mobile

A VDSL-nél háromszor gyorsabb mobil adatkommunikációval kísérletezik a német távközlési csoport.

A múlt hét során a kontinensen elsőként végeztek sikeres teszteket éles körülmények közt a harmadik generációs mobil adatátviteli technológiák egyik lehetséges utódjának tekintett LTE (Long Term Evolution) technológiával – írja a HWSW.hu. Az eljárás alkalmazásának egyik úttörője, a T-Mobile a Nortellel karöltve végezte a kísérleteket, melyek során szédületes tempójú le- és feltöltési sebességeket mértek egy folyamatosan mozgásban lévő végponton.

A mostani teszt során a mindennapi körülmények szimulálása volt a célja a T-Mobile szakembereinek, akik az LG Electronics LTE-termináljait egy autóban helyezték el, mely egy négykilométeres bonni autópályaszakaszon haladt a Deutsche Telekom és a T-Mobile főhadiszállása közt. A kísérlet tanúsága szerint az adatátvitel a teljes szakaszon folyamatos és akadozásmentes volt, azaz a cellák közti váltás semmilyen zavart nem okozott a kommunikációban – ez az újgenerációs mobilhálózat létesítésének és a további teszteknek az egyik alapfeltétele.

A T-Mobile szerint a szárnyait bontogató technológia már az ilyen, korai tesztek során is kimutatja foga fehérjét: a mostani kísérlet során 170 megabit/másodperces letöltési és 50 megabit/másodperces feltöltési sebességet sikerült elérni, a rendszer ezzel a Németországban jelenleg széles körben elérhető leggyorsabb lakossági vezetékes technológiának, a VDSL-nek közel háromszorosát hozza.

A német szolgáltató a hannoveri CeBIT-en demonstrálta először az LTE technológiát – akkor fix, statikus végpontok közt továbbítottak adatot. A kiállításon az érdeklődök több HD-videó valósidejű streamjét tekinthették meg rövid hatótávolságú LTE-rendszerben továbbítva. A T-Mobile a következő, valós felhasználási körülmények közt végzett teszteket részben ezen a platformon végezné, azaz az LTE-t legközelebb kifejezetten nagy sávszélességigényű, illetve alacsony késleltetésű, folyamatos adatkapcsolatot igénylő feladatoknál vetik majd be. A jövőben így további tesztek várhatók HD-videókkal, illetve különböző online játékokkal.

Az újgenerációs mobilkommunikációs hálózat szabványát egyelőre nem határozták meg, a gyártók és szolgáltatók egy része ugyanis a Sprint Nextel WiMax-alapú megoldására esküszik, mások pedig a fentebb is említett LTE-technológiát részesítenék előnyben. A mostani teszt infrastrukturális hátterét szállító Nortel szerint a szolgáltatók 80 százaléka az LTE-t választja majd a mobil adatkommunikációs hálózat továbbfejlesztési irányaként.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek