Connect with us

technokrata

Minden idők 10 leghíresebb hackere

Dotkom

Minden idők 10 leghíresebb hackere

Fehér és fekete kalaposok egy csokorban.

Az IT Security összeállította a – szerinte – legismertebb hackerek listáját. Abban mindenképpen jelentős a kezdeményezés, hogy igyekszik magát a hacker szót kicsit más megvilágításba helyezni, és a róla kialakult általánosan rossz képet árnyalni. Hacker és hacker között ugyanis van különbség, még ha a hétköznapi nyelvben többnyire a szó az ilyen elfoglaltságot (is) űző internetezők rosszabbik csoportjára használatos.

Fekete vs. fehér
Feketekalapos (black hat) hackernek azt szokás hívni, aki úgy tör be számítógépes rendszerekbe, hálózatokba, hogy ott aztán valakinek kárt okoz – nem ritkán azért, hogy a saját hasznára legyen tevékenysége. Egyre ritkább ugyanis, hogy pusztán a „károkozás öröme” éltesse a támadót: mind gyakrabban anyagi haszonszerzés végett törnek be a fekete kalapos hackerek a digitális rendszerekbe. Természetesen tovább lehet tematizálni a fogalmat, hiszen lehet, hogy az adott hacker saját szakállára tevékenykedik, de az is előfordul, hogy valamilyen szervezet (bűnszövetkezet, terrorista sejt, rivális cég, kormányzat stb.) megbízásából teszi a dolgát.

Emellett az, hogy mit tesz, szintén szegmentálja a feketekalapos hackereket. Okozhat közvetlen és közvetett anyagi és/vagy erkölcsi károkat. Titkosíthat fontos adatokat, aminek feloldására megzsarolhatja a megtámadott felet; kicsalhat információkat social engineering technikával (ennek egyik legjelesebb képviselője az azóta „megtért” Kevin Mitnick). Keltheti rossz hírét egy cégnek – a sor nagyon sokáig folytatható még. Az IT Security listájára Mitnick mellett felkerült Adrian Lamo, akivel anno a Terminal hasábjain is sokat foglalkoztunk.

A fehérkalapos hackerek alapvető mozgatórugója más, mégis nagyban hasonlítanak a „sötét oldalon” álló társaikhoz. Ők is a szoftverekben, webes szolgáltatásokban, hálózati protokollokban rejlő biztonsági réseket keresik (ritkán social engineering technikákat is bevetnek) – ám a szervezet védőhálóján tátongó lyukat nem használják ki saját céljaikra. A fehérkalapos hackereket az motiválja, hogy az így fellelt hibákat az azok eltüntetéséért felelős szervezetek tudomására hozzák, remélve, hogy ezzel hozzájárulnak a digitális világ biztonságosabbá válásához. Jó példa erre a nemrég történt LHC-hackelés: a svájci részecskegyorsítóba behatoló hackerek nem okoztak kárt, viszont felhívták a figyelmet a CERN számítógépes rendszerének hiányosságaira.

Olyan ikonikus, közismert alakokat sorolt ide az IT Security, mint Stephen Wozniak, az Apple alapítója, Tim Berners-Lee, a World Wide Web feltalálója, Linus Torvalds, a Linux atyja, vagy Csutomu Simomura, aki azzal várt híressé, hogy őt is megtámadta Kevin Mitnick – Simomura azonban felvette a kesztyűt, és segített az FBI-nak elkapni a hírhedt black hat hackert.

Itthon
A hazai hackerkultúra – már csak a magyar Internet méretéből adódóan is – jóval visszafogottabb, gyakorlatilag alig kerül előtérbe. A hét vége azonban pont az övék lesz: ekkor tartják ugyanis a Hacktivity 2008 rendezvényt, ahol két napig a témában érdekeltek kicserélhetik tudásukat egymással.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek