Connect with us

technokrata

Csak a magánszemélyeket védik a megváltoztatott “spamtörvények”

Dotkom

Csak a magánszemélyeket védik a megváltoztatott “spamtörvények”

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008.

évi XLVII., valamint az elektronikus hirdetésekre vonatkozó szabályokat tartalmazó, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény értelmében szeptember elsejétől érdemi változások történtek az elektronikus hirdetések szabályozásban. Lényeges változás, hogy a fogyasztók védelme érdekében ezután más megítélés alá esik, ha a címzett természetes személy, illetve, ha nem az. Szeptember elsejétől a kifejezett és előzetes hozzájárulással küldhető reklámokra vonatkozó korlátozások akkor alkalmazhatók, ha a címzett természetes személy. Az NHH közleménye szerint a hivatal ezután is fogadja a nem természetes személyek részére küldött kéretlen elektronikus hirdetések esetén is a beadványokat, ezek alapján ugyanakkor eljárási kötelezettsége nincs, azonban mérlegelési jogkörében eljárva dönt arról, indít-e eljárást. További lényeges változás, hogy a jövőben a legálisan tevékenykedő hírlevélküldő internethelyeknek – amellett, hogy fel- és leiratkozási lehetőséget kötelesek biztosítani a honlapon – feliratkozáskor be kell gyűjteniük a felhasználók nevét és lakcímét is.

Az LG nyolc megapixeles okoskát dob a piacra Az LG Electronics (LG) bejelentette az LG KC-910-es telefonjának bevezetését, amely hárominches érintőképernyős kezelőfelülettel és nagyfelbontású kamerával rendelkezik. A gyártó szerint a multimédiás készülék nyolcmegás kamerájával iparágvezető készülékké válhat. A kamera képstabilizálóval, auto-, és manuális fókusszal, arc- és mosolyfelismerő funkcióval és pislogást kiküszöbölő technológiával készíti el a képeket. A telefon beépített GPS-vevővel rendelkezik, így geo-tagelhetjük fotóinkat bármely online-interaktív térképen, ezeken felül még számos különböző kreatív fotómóddal rendelkezik, amelyek eddig csak fényképezőgépeken voltak használhatók. A Magyarországon várhatóan novembertől kapható KC-910 ráadásul az első Dolby Mobile telefon, amely képes a DivX- és Xvid-filmek lejátszására is.

A Siemens felvásárolta az Audiorex Kft.-tA hallókészülékek területén piacvezető Audiorex Kft. szeptember 1-jétől a nemzetközi Siemens vállalatcsoport tagjává vált – jelentette be a társaság. A hallókészülékek forgalmazásával, javításával és gyártásával foglalkozó cég akvizícióját többéves szakmai együttműködés előzte meg. A Siemens Audiológiai Technika Kft. néven tovább működő leányvállalat tevékenysége változatlan marad, feladata a Siemens Audiologische Technik GmbH magyarországi képviseletének ellátása és a vállalat piaci pozíciójának további erősítése lesz. Az Audiorex megvásárlásával a Siemens az egészségügyi szektorban tovább bővítette portfólióját.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek