Kicsúszik az Internet az amerikaiak keze közül

Nem untatnánk senkit sem ismételten a részletekkel, de attól a tény még tény marad: a mai Világháló ősét még az 1970-es években amerikai kutatók fejlesztették ki, a védelmi minisztérium megbízásából (innen is származik akkori neve, a DARPAnet). Egy évtizeddel később az Internet már kilépett a kontinensről, mára pedig a legeldugottabb országban is csatlakoznak hozzá számítógépek.

Sokáig az adatforgalom közel száz százaléka keresztülhaladt az USA-n, gyakran még akkor is, ha két olyan ország között utazott az adat, amelyiktől földrajzi értelemben távol volt az észak-amerikai ország. Az ezredforduló után azonban kezdett megváltozni a jenkik hegemóniája, és egyre több nemzetközi kapcsolat jött létre, amelyik már nem foglalta magába szervesen az Egyesült Államokat. A közel-kelet például telis-tele van kábelezve a tenger alatt olyan vezetékekkel, amelyekről a térség országainak egymással folytatott kommunikációja többnyire már nem utazik el az USA-ba. Vagyis tulajdonképpen beigazolódik a Világháló alapfelépítéséből adódó kitétel, miszerint tényleges központ nélkül hosszútávon az adatforgalom súlyozottan oszlik el.

Aggódó kémelhárítás, katonai hírszerzés
Annak azonban, hogy a nemzetközi, nemzeti információ nem jut el az észak-amerikai kontinensre, nem csak az a következménye, hogy az USA-beli szerverek és vonalak (legalábbis ettől) kevésbé terheltek lesznek. Ennek hírszerzési és vélhetően katonai folyományai is vannak. Ezt támasztja alá, hogy az angolszász alapítású ország hírszerző tisztjei figyelmeztették az Egyesült Államok vezetését a változás következményeire. Michael V. Hayden, a CIA, vagyis a Központi Hírszerző Hivatal igazgatója szerint az USA még élvezi a telekommunikációs előnyöket, azonban komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy az e téren bekövetkező hanyatlást ellensúlyozza.

Tökéletesen beleillik a képbe a The New York Times egyik 2005. decemberi számában megjelent cikke, melyben arról számolt be a neves újság, hogy az NSA (az amerikai nemzetbiztonsági hivatal) létrehozott egy programot. Ez a program – az amerikai távközlési cégek segítségével – a külföldi internetes kommunikáció elfogására irányul. Nem kizárt azonban, hogy ezzel, és más, hasonló kormányzati erőfeszítéssel, csak azt érte el az USA vezetése, hogy a kanadai és európai forgalom Egyesült Államokat elkerülő útjait még gyakrabban használják az érintettek.

És korántsem csak ez a régió veszi ki a részét az Internet „amerikátlanításában”. Japán például komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy tengeralatti kábelekkel hozzákösse magát Kínához és Indiához, vagyis olyan alternatív útvonalakat hozzon létre, amelyekkel az online adatforgalom elkerülheti az USA-t. Az ilyen változásoknak köszönhető, hogy míg egy évtizeddel ezelőtt az összes adatáramlás 70 százaléka keresztülment legalább egy amerikai vonalon, mára ez becslések szerint 25 százalék közelébe süllyedt.

Jönnek a kínaiak! (és az indiaiak)
Nagyobb fenyegetés is rejlik az amerikaiak számára az invesztíciók elmaradásában, elhalasztásában. A félvezetőiparban és telekommunikációban lezajlott változások miatt jelentősen megváltozott az iparban érdekelt cégek geopolitikai súlypontja. Közérthetőbben: Kína és India jelentősen csökkentette hátrányát az USA-val szemben (gondoljunk csak arra, hogy ma már szinte minden elektronikai eszköz a rizs hazájából származik). Ez egyben azt is jelenti, hogy megnőtt annak kockázata, hogy az Egyesült Államok lemarad, amikor a következő generációs Internet-technológiák bevezetésre kerülnek, mert például ezen technológiákat a feltörekvő távol-keleti országok gyorsabban adaptálják, mint az USA.

„Nézőpont kérdése, hogy ez jó vagy rossz dolog.” – mondta Vint Cerf, az Internet (egyik) atyja, aki jelenleg a Google-nél dolgozik, mint „Internet evangelista”.