Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kacag a Bank of China a hitelválságon

Dotkom

Kacag a Bank of China a hitelválságon

Míg a nyugati bankok hitelválsággal kapcsolatos veszteségei még mindig növekednek, az egyik legnagyobb kínai hitelező kiválót jelentett.

A Bank of China, Kína egyik legnagyobb hitelintézete 43 százalékos profitnövekedést jelentett az első félévre. Az adózott nyereség 42,2 milliárd jüanra, 6,2 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 29,5 milliárd jüanról. Az eredmény fölülmúlja a Dow Jones által megkérdezett elemzők várakozásait, akik nem egészen 41,4 milliárd jüanos nyereségre számítottak. A kamatbevételek 15 százalékkal 81,5 milliárd jüanra nőttek, míg az illeték- és jutalékbevételek gyakorlatilag duplázódtak, és 37,3 milliárd jüanra nőttek.

Rontott viszont egy másik kínai vállalatóriás, a China Telecom. A cég első félévi profitja 4 százalékkal csökkent a bázishoz képest, ami elsősorban annak tudható be, hogy élesen csökkent a vezetékes ügyfelek száma. A társaság 5,44 millió ügyfelet veszített az időszakban, így most már csak 215 millió vonalat szolgáltat. A nyereség így 11,6 milliárd jüan, 1,7 milliárd dollár lett, a 90,4 milliárd jüanos üzemi eredmény változatlannak tekinthető. Bővült ugyanakkor 4,3 millióval a szélessávú szerződéses ügyfelek száma, így a China Telecom már közel 40 millió internet-előfizetést kezel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés