Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egy féregvírus „lelke”

Dotkom

Egy féregvírus „lelke”

Miért olyan sikeres a Storm worm?

A múlt héten került sor arra a bemutatóra, melyet Joe Stewart, az IT-biztonsággal foglalkozó Secureworks igazgatója prezentált az éves rendszerességgel megtartott Black Hat konferencián. A szakértő a Storm férget boncolgatta, mint jelenséget a mai modern digitális kártevők világában. Elmondása szerint annak ellenére, hogy nem rendelkezik különlegesen kifinomult felépítéssel, mégis fenn tudott maradni a féreg – pedig már évek óta létezik.

Stewart részletesen vizsgálta a Storm titkosítási eljárását, melyet a vezérlő és irányító szerverrel való kommunikációra használ. A szakértő arra jött rá, hogy a trójai program rendszerfertőző moduljának kódolása átlagosan 10 percenként változik, és miután egyszer telepítésre került, a kommunikációra szolgáló IP-címeket gyakran és gyorsan cserélgeti. Míg az előbbi a szignatúra-alapú antivírus rendszerek számára teszi kvázi lehetetlenné kiirtását, az utóbbi funkciója révén egy fertőzött számítógép fertőzöttségének teljes időtartalma alatt távvezérelhető.

Peer to peer (P2P), vagyis elosztott rendszerű kommunikációt alkalmaz a digitális kártevő az áldozatul esett PC és a node-ok illetve a szupernode-ok között. A kutatók felfedezték, hogy – elkerülendő a file-cserélésbe való „belefolyást” – a Storm alkotója titkosítani kezdte a P2P parancsokat. 64 bites RSA titkosításra alapul ez a folyamat, ecsetelte Stewart a konferencián ismereteit, egyben rámutatva arra, hogy egyre nehezebb lesz kiiktatni az ilyen fertőzéseket egy-egy számítógépről, hiszen még tevékenységük felfedezése is problémás.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés