Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hamarosan kapható lesz az 50 eurós laptop

Dotkom

Hamarosan kapható lesz az 50 eurós laptop

Az Intel minél előbb elő akar állni az 50 euróba kerülő laptoppal.

Az Intel a következő évek legnagyobb kihívásának azt látja, hogy miként lehet hozzásegíteni a következő 2-3 milliárd embert az internet használatához – derül ki abból az interjúból, amit a Forbes.com készített Christian Moralesszel, a társaság európai főnökével. Ehhez olcsó, könnyen kezelhető technológiákra van szükség, amelyeket olyanok is képesek használni, akik nem beszélnek világnyelveken és fogalmuk sincs mire való a számítógépek billentyűzete.

A felhasználók elsősorban mobil internetelérést akarnak a világ minden táján. Még a nyugat-európai fogyasztók kétharmada is azon gondolkodik, hogy laptoppal vagy valamilyen más mobileszközzel lenne jó barangolni a világhálón. Ezzel függ össze, hogy az Intel határozottan menetel az úgynevezett 100 dolláros laptop megalkotása felé. A társaság a portugál kormánnyal írt alá megállapodást az 50 eurós berendezés megalkotásáról. Jelenleg a 300 eurós szintnél tartanak, de még idén elkezdik árulni az USA-ban a 300 dolláros (150 eurós) hordozható gépet és egy-két év múlva jön a sokkal olcsóbb változat.

Az Intel egyre kisebb és hatékonyabb chipekkel lép piacra – ígéri az Európai főnök -, amelyek alkalmasak mobiltelefonokban való felhasználásra. Ennek nyomán a mobiltelefon-piac koronázatlan királyával, a Nokiával is együttműködhet a mobil internetezés eszközeinek megalkotásában. Ezen a téren fontos szerepet játszik a jogdíj nélkül elérhető Linux operációs rendszer – véli a szakember.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés