Connect with us

technokrata

70 évnyi börtön UFO-k miatt?

Dotkom

70 évnyi börtön UFO-k miatt?

Meg akarta tudni az igazságot az idegenekről, ezért hosszú időre rácsok mögé kerülhet.

Utoljára egy éve írtunk a NASA hackerről: a skót származású Gary McKinnon azért került rivaldafénybe, mert több tucatnyi kormányzati számítógépbe tört be. A férfi még 2001 februárjában kezdte meg digitális ámokfutását. Akkor, alig 12 hónap leforgása alatt közel száz, USA-beli kormányzati és katonai szervere hatolt be, s ott – a vád szerint – mintegy 700 ezer dollárnyi kárt okozott. McKinnon azóta is kategorikusan tagadja, hogy bármilyen kárt idézett volna elő a megtámadott számítógépeken. A hatóságok egyébként Észak-Londonban akadtak tavalyelőtt nyáron a „Solo” becenevet viselő szigetországbeli hacker nyomára – azaz durván négy évig tartott a férfi utáni hajsza.

A férfi az azóta eltelt idő alatt minden lehetséges eszközt megragadott arra, hogy elkerülje az Egyesült Államoknak való kiadatást. Attól tart ugyanis, hogy akár még terrorizmussal is megvádolhatják az Újvilágban. Ezt ugyanakkor visszautasította az ügyben ítélkező brit Nicholas Evans bíró, aki már korábban is úgy nyilatkozott, hogy „a két ország között több mint 150 éve létezik kiadatási egyezmény. Nincs okom feltételezni, hogy McKinnon nem fog igazságos elbánásban részesülni.”

Ezek után nem meglepő, hogy a hacker utolsó fellebbezését is visszautasították a múlt héten. A minden idők legnagyobb katonai hackelésével vádolt McKinnon így most kénytelen szembenézni azzal a lehetőséggel is, hogy akár 70 éves börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. Mindezt azért, mert a férfi ki akarta deríteni: vajon léteznek-e UFO-k. A brit ugyanis azt vallotta 2006-ban, hogy csak ebbéli kíváncsisága vette rá arra, hogy tudását a NASA-val szembeni hackelésre használja fel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek