Connect with us

Hirdetés

technokrata

Harmonizált európai hívószámok a gyermekekért

Dotkom

Harmonizált európai hívószámok a gyermekekért

Június 1-jétől a Kék Vonal Gyermek- és Ifjúsági Telefonszolgálata – Európában elsőként – a 116 111 harmonizált európai hívószámon, a Kék Vonal “Megvagy? Eltűnt Gyerekek” szolgáltatása pedig a 116 000-s harmonizált európai hívószámon érhető el.

A Magyar Telekom lehetővé tette a hívószámok országos elérését, továbbá ebben az évben több millió forint adománnyal támogatja az alapítványt.

Az Európai Bizottság 2007-ben határozatot fogadott el a 116-tal kezdődő hatjegyű telefonszámok társadalmilag hasznos célra történő egységes használatáról az unió tagországaiban. A cél az volt, hogy bizonyos, a társadalom számára fontos és hasznos szolgáltatások ugyanazon a hívószámon legyenek elérhetők, hasonlóan az egész Európában egységesen használt 112-es segélyhívó számhoz. Az unió a tagországokban működő nemzeti gyerektelefon-szolgálatok részére a 116 111-es hívószámot jelölte ki. A gyerektelefonok egységes szakmai elvárások alapján működő, 116 111 hívószámot használó jövőbeli hálózatának a Kék Vonal Gyermek- és Ifjúsági Telefonszolgálata az első tagja, és Európában Magyarország az első ország, amely a gyerektelefonok számára kijelölt harmonizált számot bevezeti.

A 116 000 hívószámot azzal a céllal jelölte ki az Európai Unió, hogy az eltűnt gyerekek, illetve az őket kereső felnőttek Európában egységesen hozzáférhető módon, egységes szakmai színvonalon kapjanak segítséget. A hívószámot eddig Görögországban vezették be és használják. A Kék Vonal “Megvagy? Eltűnt Gyerekek” szolgáltatása Európában másodikként lép be a kialakítandó hálózatba.

Mindkét hívószám az év minden napján, napi 24 órában ingyenesen hívható közvetlenül, előhívószám nélkül.

A Magyar Telekom az egész országban lehetővé tette a hívószámok elérését, továbbá ebben az évben több millió forint adománnyal támogatja az alapítvány célkitűzéseit.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés