Connect with us

Hirdetés

technokrata

Garázdálkodnak a szomszédos mobilszolgáltatók

Dotkom

Garázdálkodnak a szomszédos mobilszolgáltatók

A határok mentén 15 kilométeres sávban átfedik egymást a mobilszolgáltatók jelei.

Többen tettek bejelentést a Hírközlési Fogyasztói Jogok (HFJ) képviselőjénél amiatt, hogy bár folyamatosan Magyarországon tartózkodtak, de a mobiltelefon-szolgáltatójuk hívásfogadási díjat számlázott ki számukra, holott nálunk ez a szolgáltatás díjtalan – mondta Takács Péter, a HFJ képviselője egy mai tájékoztatón.

Ennek a hátterében az áll, hogy az országhatár mentén átlagosan körülbelül 15 kilométeres sávban a szomszéd ország szolgáltatói átnyúlnak, s ha az adott ponton az adott pillanatban a magyarországi szolgáltató jelénél erősebb a külföldi sugárzása, akkor az automata hálózat keresőre beállított mobilok átállnák a külföldi szolgáltató hálózatára, s ebben az esetben (a hívás fogadásakor) valójában egy roaming hívás következik be, aminek perc díja akár 71 forint is lehet. A szándékolatlan roaming költség kivédése érdekében Takács azt javasolja, hogy a határok mentén élők állítsák készüléküket kézi hálózat választására. A pontos tájékozódás céljából a Nemzeti Hírközlési Hatóság elékészítette a roaming jelenség előfordulását bemutató térképet, amely tehát kiindulásként szolgálhat a helyzet elkerülésére.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés