Connect with us

technokrata

Édes-mostoha gyerek marad az informatika

Dotkom

Édes-mostoha gyerek marad az informatika

Elég sokat beszéltek az elmúlt években az MSZP-SZDSZ-kormányok politikusai az informatika fontosságáról, egy időben még saját minisztériuma is volt az ágazatnak, ám ezzel lényegében ki is merült a támogatása.

Hiába került a legutóbbi koalíciós kormány alatt olyan miniszter, Kóka János irányítása alá az informatika, aki maga is szakmabelinek számít, mégsem sikerült elérnie, hogy Magyarország legalább e téren – a digitális írástudatlanság leküzdése, az internethasználat széles körű elterjedése terén – be tudja hozni lemaradását az unió fejlett országaival szemben. Hiába híresek a magyar számítástechnikusok, számítástudományi kutatók, Magyarország továbbra sem képes bekerülni az informatikai nagyhatalmak exkluzív klubjába, nem tud megjelenni a szakma térképén valahol Amerika, Izrael és India között.

Mindehhez kevés volt az elmúlt hat év, és kérdés, hogy a kormányzati ciklus végéig hátralévő két esztendő elég lesz-e az előrelépésre. Biztató jelnek tekinthetnénk, hogy a most megalakuló Közlekedési, Informatikai és Energiaügyi Minisztériummal a szakma elnevezése újra megjelenik a cégtáblán, azonban más jelek az eredménytelenség folytatódását vetítik előre. Az ágazatért is felelős miniszterjelölt, Szabó Pál még csak szóba sem hozta a témát a parlament gazdasági és informatikai bizottsága előtti meghallgatásán és a képviselők sem tettek fel neki ezzel kapcsolatos kérdéseket. Úgy tűnik, a mindig édesgyermekként emlegetett informatika továbbra is mostohagyerek marad a politikai elit számára.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek