Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jól rászedték a nagy tech-mumust

Dotkom

Jól rászedték a nagy tech-mumust

A Yahoo a Google-lal flörtöl, miután kikosarazta a Microsoftot.

A Yahoo részvényei némi áremelkedéssel reagáltak arra a hírre, hogy a társaság megegyezett a Google-lal az utóbbi internetes hirdetési rendszerének használatáról. A megállapodás nem tartalmaz kizárólagosságot, azaz például a Yahoo-nak nem kell kidobnia saját technológiáját, továbbra is fejlesztgetheti azt. A társaság bejelentése szerint az üzlet az első évben 250-450 millió üzemi cash flow-t eredményezhet.

A hír nem sokkal azután látott napvilágot, hogy végleg megszakadtak a tárgyalások a Yahoo és a Microsoft között, s így a redmondi szoftvermamutnak le kell mondania arról, hogy bekebelezze a világ második legnépszerűbb internetes keresőjét üzemeltető céget. Ez a bejelentés 12 százalékkal nyomta lejjebb a Yahoo részvényárfolyamát. A befektetők csalódottsága érhető, hiszen azóta, hogy a Microsoft februárban megtette részvényenként 33 dolláros ajánlatát a társaságra, vásárlásaikkal 60 százalékkal nyomták feljebb a Yahoo árfolyamát.

Az internetes cég részvényeseinek egy része, élükön a milliárdos Carl Icahn “aktivista befektetővel” hetek óta próbálják megdolgozni a társaság igazgatóságát, hogy mégis egyezzen meg a Microsofttal. Icahn fel akarta forgatni a Yahoo igazgatóságát az ügy érdekében: új, a Microsoft-ajánlat elfogadását támogató igazgatósági tagokat akart delegálni a vezetőségbe. Icahn nem kommentálta a tárgyalások megszakadásának hírét. Szakértők szerint egyébként az internetes vállalat intézményi befektetőknek egy ideje szimplán elegük volt a cégvezetés húzódozásából.

A Microsoftnak még azzal sem sikerült megoldania a problémát, hogy megpróbálta megszerezni a tejet anélkül, hogy megvenné a tehenet. Egy hónappal ezelőtt olyan együttműködési megállapodást ajánlott a Yahoo-nak, ami nem jelentette volna annak felvásárlását. Eszerint Microsoft reklámokat helyezett volna el a Yahoo keresési találatokhoz rendelt hirdetési rendszerében. Ezzel megtorpedózta volna a most tető alá hozott megállapodást a Google-lal.

A Yahoo és a Google együttműködése ugyanakkor bizonyosan felkelti a versenyhatóságok érdeklődését. Mivel a világháló két legnagyobb hirdetésszervezőjéről van szó, kooperációjuk a kívánatos kíméletlen piaci harc korlátozásával járhat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés