Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tovább bővíti az EDS a rábahídvégi központot

Dotkom

Tovább bővíti az EDS a rábahídvégi központot

Tovább bővíti magyarországi kapacitását a világ a jelenleg már hatvan országban jelen lévő EDS (Electronic Data Systems).

A rábahídvégi szolgáltató központban egy több mint 100 millió forint értékű programba kezdtek, amelynek keretében növelik az irodai területet, s jelentős műszaki, elsősorban informatikai fejlesztésekre is sor kerül. A beruházást még az idén, két ütemben valósítják meg. A fejlesztés hátterében az áll, hogy az elsősorban informatikai és üzleti szolgáltatásokat végző EDS a kisebb költségek miatt újabb, eddig Nyugat-Európában végzett adminisztratív tevékenységeket telepít hazai cégéhez, az EDS Elektronikus Adatrendszer Magyarország Kft.-hez. Balikó Zoltán szolgáltatási igazgató a Vas Népének nyilatkozva elmondta, a bővítés további mintegy 120 dolgozó foglalkoztatását teszi lehetővé, döntően speciális képzettségű, nyelveket beszélő dolgozókat vesznek fel. Az EDS Vas megyei irodáiban, ahol elsősorban adatrögzítést, digitalizálást, bérszámfejtést és egyéb háttérfolyamatokat végeznek, bevezetik a második műszakot is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés