Connect with us

technokrata

Magyarok segítik a NOD32 fejlődését

Dotkom

Magyarok segítik a NOD32 fejlődését

Vírus- és kémprogramvédelem, magyar szájíz szerint (is).

Az NRC Piackutató tavaly november végén közreadott, az otthoni számítógép-felhasználókra reprezentatív felmérése szerint Magyarországon mintegy 4,25 millió ember használ valamilyen vírusirtó programot, akiknek 43%-a NOD32 antivírus rendszert telepített számítógépére.

“Kiemelt figyelmet szeretnénk fordítani a hozzánk különösen közel álló országok képviselőinek véleményére.” – mondta Anton Zajac, az ESET elnöke a nemzetközi tanácsadó testület létrehozását. A cég hét végén, Prágában rendezett partnerkonferenciáján Csiszér Béla, az ESET magyarországi képviseletét ellátó Sicontact Kft. ügyvezetője mellett a japán, orosz, lengyel, horvát, olasz, spanyol, valamint a kínai disztribútor képviselői kerültek a most létrehozott testületbe. A szakemberek feladata, hogy az ESET tulajdonosainak adjanak tanácsot a termékek fejlesztésével és terjesztésével kapcsolatban. „Hatalmas megtisztelés számomra, hogy a legközvetlenebbül is részt vehetek az ESET munkájában. Ugyanakkor nagyon nagy öröm, hogy a magyar felhasználók érdekeit személyesen képviselhetem a cég legfelsőbb vezetése előtt.” – emelte ki Csiszér Béla.

A 32 éves szakembert tavaly az Év Fiatal Informatikai Vállalkozójának választotta az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), az általa vezetett Sicontact Kft. pedig még 2005-ben elnyerte az ESET Legdinamikusabban Fejlődő NOD32 Disztribútor díját. A magyar cég tavaly 1 milliárd forint feletti nettó árbevételt ért el, több mint 40%-kal növelve forgalmát.

„Idén hasonló növekedésre számítok, amit elsősorban az ESET új termékeinek forgalmazásából érünk el.” – nyilatkozta Csiszér Béla, aki hozzátette, hogy a NOD32 vírusirtó technológia új generációjának keresztelt, a vírus- és kémprogramvédelem mellett személyi tűzfalat és levélszemétszűrőt tartalmazó ESET Smart Security máris népszerű a hazai felhasználók körében. Jelenleg a Sicontact forgalmának több mint egynegyede származik a magyar nyelven alig néhány hónapja megjelent új termékből.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek