Connect with us

Hirdetés

technokrata

Bírja a vírusterhelést a NOD32

Dotkom

Bírja a vírusterhelést a NOD32

Ötvenedszerre is hibátlannak bizonyult az antivírus program.

Ubuntu Linux platformon szerezte meg ötvenedik VB100% díját az ESET NOD32 Antivirus. A vírusirtó 1998 óta vesz részt a Virus Bulletin vizsgálatain, ez idő alatt különböző platformokon – így többek között Windows 95, 98, XP, Vista, Netware és Linux rendszereken – bizonyította megbízhatóságát. A rekordot jelentő ötvenedik díjat az ESET csapata nemzetközi szinten ünnepelte meg. A megmérettetésen egyébként 15 vírusirtó vett részt, de mindössze nyolcnak sikerült téves riasztás nélkül detektálnia az összes vadon élő vírust.

A legutóbbi, júniusi összehasonlító teszten a független víruslaboratórium szakértői vállalati környezetben vizsgálták a vírusirtók teljesítményét. A szerveren Ubuntu Linux 8.04LTS Server, míg a kliensgépeken Windows XP SP2 futott. A teszt során a márciusban aktívan terjedő, vadon élő vírusokat engedték rá a szoftverekre. A megmérettetésen – vélhetően annak köszönhetően, hogy az Ubuntu Linux platform kevésbé elterjedt – mindössze 15 vírusirtó vett részt, és csupán nyolcnak sikerült megszereznie a VB100% díjat. Hasonlóan a korábbi tesztekhez, a legtöbb program ezúttal is a téves riasztások területén tévedett.

Az ESET NOD32 Antivirus hibátlanul vette az akadályokat. Amellett, hogy az összes vadon élő vírust detektálta, és nem produkált téves riasztást, a Symantec AntiVirus mellett egyedüliként az összes egyéb károkozót – így többek közt a polimorf vírusokat, a férgeket és a botokat – is jelezte. Így valóban 100 százalékos teljesítményével a vírusirtó megszerezte ötvenedik VB100% díját.

„Az újabb elismerés visszaigazolja a NOD32 fejlesztésébe fektetett hatalmas munkát. Minden felhasználónk számára – függetlenül az alkalmazott platformtól – a lehető legnagyobb biztonságot szeretnénk biztosítani, az ESET fejlesztői folyamatosan ezen dolgoznak.” – nyilatkozta Csiszér Béla, az ESET magyarországi képviseletét ellátó Sicontact Kft. ügyvezetője.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés