Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jelentős SMS árcsökkentés jöhet

Dotkom

Jelentős SMS árcsökkentés jöhet

A tavalyi árcsökkentés nem hozta meg a várt versenyt.

Sürgősen és jelentős mértékben csökkenteniük kell az SMS- és az adat-roaming tarifákat az európai mobiltelefon szolgáltatóknak – jelentette ki Brüsszelben sajtótájékoztatón Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, aki ebben az évben az európai szabályozók csoportjának (European Regulators Group – ERG) elnöke is. Pataki az ERG május végén, Vilniusban tartott plenáris ülésének eredményeiről számolt be a nemzetközi sajtótájékoztatón. Mint mondta, a litván fővárosban a 27 tagállam hírközlési hatóságait tömörítő ERG számos kérdésben közös álláspontot alakított ki és ez alapján hamarosan több konkrét javaslatot tesznek az Európai Bizottságnak. Az ERG áttekintette a roamaing tarifák alakulását is, és megállapította, hogy bár a tavaly nyári szabályozás eredményeképpen a hang roaming tarifák 2007 szeptembere és 2008 márciusa között az előírt szintre csökkentek, de a célokkal ellentétben a piacon nem alakult ki árverseny. A szolgáltatók ezen a területen nem versenyeznek, a tarifák éppen a megállapított felső határ alatt vannak és nem jelent meg a fogyasztók igényeit kiszolgáló tarifa-innováció sem. A vizsgálat tanúsága szerint az SMS-tarifák a többszöri felszólítás ellenére sem csökkentek, s továbbra is a költségek többszörösére rúgnak, miként az extrém magas adat-roaming árak is, amelyek számlái sok esetben sokkolják a fogyasztókat. Mindezek alapján az ERG azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy tartsa fenn a beszéd alapú roaming díjakra 2007-ben bevezetett szabályozást, és azt terjessze ki az SMS tarifákra is. Az ERG álláspontja szerint azonban az adat-roaming egy alapvetően új és még csak elterjedőben lévő szolgáltatás, a beavatkozásnak nagyon körültekintőnek kell lennie, hogy a szabályozás ne korlátozza a piac fejlődését. Ugyanakkor a fogyasztók érdeke megköveteli a tisztességes árazást, az átlátható tarifákat és a megfelelő számlázási egységek alkalmazását. Amennyiben ezeknek az elvárásoknak a szolgáltatók továbbra sem felelnek meg, akkor a szabályozóknak a fogyasztók érdekében közbe kell lépniük, hangsúlyozta Pataki.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés