Connect with us

technokrata

Innen támadnak leginkább

Dotkom

Innen támadnak leginkább

Cikkünkből kiderül, honnan érkezik a legtöbb csapás számítógépeinkre.

A tartalomterjesztéssel foglalkozó Akamai vállalat nemrég végzett felmérése – mely az Internet Állapota (State of the Internet) címet kapta – rámutatott arra, hogy (még mindig) két országban koncentrálódik a támadások kezdeményezése. Az első helyen Kínát találjuk – innen származik az összes olyan online támadás, mint a DoS-kísérletek, hackelések stb., majdnem 17 százaléka, míg a második helyre az Amerikai Egyesült Államok került, 14 százalékos részaránnyal. Igen zsúfolt a lista első 10 helyezettje: az itt található államok adják az összes internetes támadás közel 75 százalékát (a világon egyébként közel 200 ország létezik). Ide tartozik többek között Argentína, Brazília, Japán, India, Dél-Korea és Tajvan.

Nem meglepő módon a leggyakoribb támadási felület a Microsoft Windows volt; a támadások harmadát pedig a 135-ös porton keresztül követték el. Ismeretes, hogy ez a kapu felelős a Windows-os operációs rendszerekben a távoli hozzáférések lebonyolításáért.

Az Akamai felmérése szerint a legtöbb támadásért olyan férgek, vírusok és botok felelősek, amelyek az Interneten már évekkel ezelőtt megjelentek. A cég feltételezése szerint ez azt jelzi, hogy a támadási adatforgalom jelentős részét olyan számítógépek hozzák létre, amelyeken nem patch-elt Windows-os operációs rendszer fut. Ezeket a PC-ket nem tartják karban, így az elmúlt évek során nem kapták meg a szükséges frissítéseket sem, vagyis még azután is képesek terjeszteni a digitális fertőzéseket, hogy azokra már régóta létezik „gyógyír”.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek