Connect with us

Hirdetés

technokrata

Beindulóban a Triplanet

Dotkom

Beindulóban a Triplanet

Úgy tűnik, beválik a számítása a saját magát forradalmian újnak és sikerre ítéltetett utazási portálnak nevező Triplanet tulajdonosainak.

A “dynamic packaging” koncepciójú szolgáltatás lényege, hogy az utazó a csomagtúrák helyett saját magának állíthatja össze úti programját. A társaság közleménye szerint az utasok a számukra legmegfelelőbb ajánlatokat válogathatják össze a kínálatból, és az utazási irodáknál vásárolható túrákhoz képest olcsóbban is juthatnak hozzá, hiszen nem kell megfizetni a hagyományos utazási irodák katalógusait, irodáit, munkatársait és az utazásszervezési felárakat.”Az erős informatikai háttér kihasználása mellett elsődleges cél egy új piac felépítése. Meggyőződésem, hogy itthon nagyot szólhat a dynamic packaging, mert a magyar fiatalok nyitottak a világra, és otthonosan mozognak az interneten is. Gyakran hallom, hogy a magyar internetező keveset vásárol online. Tapasztalatom szerint semmi baj nincs a magyar internetezővel, csak rendesen ki kell szolgálni” – jelentette ki Bánki Róbert, a Triplanet Kft. ügyvezető igazgatója. A Triplanet utazási portál felületén 2008-ban közel ezer foglalás történt, felhasználóinak száma – a 2008 eleji indulás óta, vagyis fél év alatt – 150 000 látogatóra nőtt, amelyből több mint ezerötszázan utaztak is. A társaság idén 200-300 millió forintos forgalommal számol, így a három legnagyobb forgalmat bonyolító online-szolgáltató közé verekedhetik be magukat, ha teljesítik a tervüket. 2009-ben piacvezető szerepre tör, árbevételét a tulajdonosok terve szerint jövőre megtízszerezi. A Triplanet tulajdonosai magyar magánszemélyek (Bánki Róbert és Wagner Zsolt) és pénzügyi befektetők. A magyar, elsősorban idegenforgalmi tapasztalatokkal rendelkező informatikusokból álló csapat nevéhez köthető többek között a netbook online repülőjegy-értékesítő szoftver, amellyel 2007-ben 3,5 milliárd forintért vásároltak jegyet, s a piac 80 százalékát birtokolta – olvasható a társaság közleményében. A cég A szoftver eladása után kezdett az új fejlesztésbe, s az idei piacra lépés után Kelet-Európában szeretnének terjeszkedni; Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia, Bulgária utazóinak meghódítása szerepel terveik közt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés