Connect with us

Hirdetés

technokrata

Magához tért a Dell

Dotkom

Magához tért a Dell

Az amerikai gazdaság gyengélkedése ellenére a várakozásoknál jobb negyedéves adatokat tett közzé a világ második legnagyobb pc-gyártója, a Dell Inc.

A nettó nyereség 3,7 százalékkal, 784 millió dollárra nőtt a vállalat üzleti évének május 2-án végződött első negyedében, az árbevétel 9,2 százalékkal, 16,1 milliárd dollárra kúszott fel. A lakossági fogyasztók vásárlásainak köszönhető árbevétel 20 százalékkal bővült, ezen belül a laptopoké 22 százalékkal. Ez utóbbiak értékesítése a darabszámot tekintve 78 százalékkal ugrott meg. A szoftvereket, illetve a tárolóeszközöket forgalmazó üzletág 17, illetve 15 százalékkal növelte árbevételét.

Az adatok azt jelzik, hogy eredményes volt az értékesítési modell megváltoztatása, azaz hogy a cég feladta az internetes értékesítés kizárólagosságát és a hagyományos kiskereskedelmi forgalomban is elkezdte kínálni termékeit. A vállalat 13 ezer szakboltot nyitott a világ gazdasági szempontból húsz legjelentősebb országában és szerződést kötött több nagy áruházlánccal komputerei értékesítésére. Ennek nyomán a Dell gyorsan terjeszkedett az USA-n kívüli piacokon: Ázsiában 19, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában 15, Brazíliában, Oroszországban, Indiában és Kínában, azaz a leggyorsabban fejlődő négy nagy feltörekvő országban együttesen 47 százalékkal bővültek az eladásai. A cégvezetés szerint öt éven belül a nemzetközi piacokról származhat a Dell árbevételének kétharmada. Az USA-ban ugyanakkor érezhetően csökkent a vállalatok kereslete a számítástechnikai eszközök, ezen belül a Dell termékei iránt is. Michael Dell cégalapító amikor tavaly visszavette a vállalat irányítását, vállalta, hogy 2010-ig évente 3 milliárd dollárral csökkentik a költségeket. Ennek részeként elküldik az alkalmazottak 10 százalékát, közel 9 ezer embert, igaz, a bővülő ázsiai piacon növelik a létszámot.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés