Connect with us

Hirdetés

technokrata

Fenntartja profittervét a Synergon

Fenntartja profittervét a Synergon

Dotkom

Fenntartja profittervét a Synergon

Amíg az informatika területén tevékenykedem, addig az első negyedéves beszámoló ismertetése biztosan nem tartozik majd a kedvenc elfoglaltságaim közé, a szektorban ugyanis ez az időszak a leggyengébb, az első három hónap jellemzően az előző évi projektek lezárásáról szól – kezdte tegnapi sajtótájékoztatóját Lazarovits Márk, a Synergon vezérigazgatója.

S bár a cég 440 millió forint feletti üzemi veszteséggel zárta a negyedévet, elkeseredettségre nincsen ok, a rendelésállományból úgy látjuk, a csoport képes lesz a tavalyi 450 milliós eredményt jelentősen felülmúlni, s elérhető a korábban prognosztizált egymilliárd forintos üzemi profit – tette hozzá. Az eredményben a fordulatra – akárcsak tavaly – az utolsó három hónapig várni kell, a következő két negyedév során a részvényeseknek be kell érniük annyival, hogy nem nő tovább a veszteség.

A Synergon nem tervez további intenzív költségcsökkentési programot, meglátásuk szerint nem ilyen módon kell növelni a nyereséget. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem figyelünk oda a kiadásainkra, a hatékony működésre – mondta a vezérigazgató. Úgy ítélik meg, hogy a jelenlegi árfolyamon érdemes gyarapítani a vállalkozás sajátrészvény-állományát, ezért amíg a kurzus ezen a szinten tartózkodik, várhatók bejelentések további vásárlásokról – mondta el a Napi kérdésére a vezérigazgató.

Amint az várható volt, a 750 milliós adózott veszteségről szóló beszámolóra meredek zuhanással reagált a részvény, a hétfőn még 1200 forinton záró Synergonnal reggel 1100 forinton indult meg a kereskedés, zárásra azonban 1150 forintra nőtt az árfolyam.



Szólj hozzá!

Dotkom

Fenntartja profittervét a Synergon

A rendelésállományra alapozva továbbra is optimista a Synergon az idei évi várható eredménnyel kapcsolatban.

Az első negyedéves 440 milliós üzemi veszteség ellenére a cég bízik abban, hogy teljesítheti a korábban előrejelzett 1 milliárd forint körüli üzemi eredményét. Az eredményben a fordulatra – akárcsak tavaly – a negyedik negyedévig várni kell; az elkövetkező két negyedév során a részvényeseknek be kell érniük annyival, hogy nem növekszik tovább a veszteség.

A cég úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi árfolyamon érdemes bővíteni sajátrészvény-állományát, ezért amíg a kurzus ezen szinten tartózkodik, várhatóak bejelentések további sajátrészvény-vásárlásokról.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés