Connect with us

Hirdetés

technokrata

Alig mobilis a magyar munkavállaló

Dotkom

Alig mobilis a magyar munkavállaló

Az alacsonyabb beosztásra pályázók kevésbé mobilak, mint a vezetők, annak ellenére, hogy jellemzően nehezebb elhelyezkedniük – többek között ez derült ki a Jobinfo és a KutatóCentrum közös felméréséből, amelyben az internetes álláskeresési szokásokat, valamint az ahhoz kapcsolódó attitűdöket vizsgálták.

Az álláskeresők jellemzően lakóhelyük környékén keresnek munkát, így már az internetes böngészés során is leginkább terület alapján szűkítik az ajánlatokat. Az állás kategóriája és a fizetés csak a második, illetve harmadik helyre szorul – derült ki a KutatóCentrum és a Jobinfo közös, ám nem reprezentatív kutatásából, amelyben az álláskereső weboldalak ismertségét, az internetes álláskeresési szokásokat és az azokkal kapcsolatos attitűdöket vizsgálták. A 27 000 főt online kérdező vizsgálat szerint az álláskeresők nemcsak a szűkítés során, hanem az állásajánlat elbírálásakor is fő szempontként veszik figyelembe a munkavégzés pontos helyét. Jellemzően a nők és az alacsonyabb beosztásúak kevésbé mobilak: a nők 80 százaléka és az alkalmazotti pozíciót megpályázók 78 százaléka nevezte nagyon fontosnak a munkavégzés helyét, míg a férfiak 70, a felső vezetők 66 százaléka nyilatkozott ugyanígy. Óriási problémát okoz Magyarországon a mobilitás hiánya – kommentálta országos adatok alapján a kutatás eredményeit Szabóné Bikki Ágnes, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ foglalkoztatási tanácsadója. A beosztottak nehezebben találnak megfelelő pozíciót: 27 százalékuknak sikerült csupán egy hónapon belül elhelyezkedni, míg a felső vezetők 33, a cégvezetők 37 százalékának. Az alkalmi vagy kisegítő munkát keresőknél ugyanez az arány 31 százalék volt – ismertette az átlagos elhelyezkedési idő trendjeit Kristók Balázs, a Hírek Média Jobinfo.hu üzletágának vezetője. A kutatás során a megkérdezettek 17 százalékának fél évnél is több időt vett igénybe az álláskeresés. A válaszadók 37 százaléka alkalmanként több mint fél órát tölt álláskereséssel, 38 százalékuk pedig több mint tíz ajánlatot olvas el. Azok, akik jellemzően interneten keresztül keresnek állást, a világháló mellett más csatornákat is igénybe vesznek: több mint 58 százalékuk napilapokban vagy apróhirdetési újságokban is keres, míg több mint egyharmaduk közvetítő, illetve fejvadász cégek segítségét kéri. Ez utóbbi leginkább a közép- és felső vezetői pozícióra jelentkezők körében népszerű.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés