Connect with us

Hirdetés

technokrata

Furcsán büszke negyedéves veszteségére a Synergon

Dotkom

Furcsán büszke negyedéves veszteségére a Synergon

A Synergon alkalmazkodóképességének próbája volt az idei első negyedév.

A cég pedig bizonyított: a nehéz piaci körülmények ellenére a szokásos működési veszteséggel zárta az időszakot – olvasható a 750 milliós adózás utáni veszteség fényében furcsán büszkére sikeredett mondat a társaság tegnap közzétett gyorsjelentésében. Ezek a nehéz piaci körülmények – elmaradt megrendelések – okozták, hogy a Synergon március 31-éig a tavalyinál 11 százalékkal kisebb bevételre tett szert, üzemi vesztesége pedig harmadával, 442 millió forintra emelkedett. A cégen az sem segített, hogy földrajzilag és szektoriálisan is viszonylag jól diverzifikált a működése, ugyanis valamennyi leányvállalata csak a veszteségeket gyarapította az első negyedévben. A csoport magyar tagjainál ugyan sikerült a működési költségeket a forgalomkieséssel megegyező arányban leszorítani, ám mivel az értékesítéshez kapcsolódó változó költségek nem csökkentek ilyen ütemben, a magyar cégek 415 milliós üzemi veszteséget hoztak össze. Csehországban pont a fordítottja játszódott le: ott a változó költségek – logikusan – a forgalommal együtt csökkentek, ám elszálltak a működési költségek, aminek következtében a tavalyi szerény nyereség 30 milliós bukásba fordult. A vezetés mindazonáltal optimista az Infinity idei teljesítményével kapcsolatban, várakozásai szerint reális cél a tavalyi 34 millió forintos adózott eredmény megtöbbszörözése. Az üzemi veszteségeket ráadásul tetemesen növelték a tőzsdei spekuláció okozta bukások. A Synergon ugyanis határidős sajátrészvény-ügyleteken 341 millió forintot veszített, ráadásul egy ilyen gyorsjelentés után nem lenne meglepő, ha ez tovább nőne. (Milyen jó érzékkel rendelkezik viszont az a befektető, aki az ügylet eladási oldalán állt, és 1800 forint óta shortolja a papírokat!) Az üzemi és a pénzügyi veszteségek összességében 746 millió forintos adózott bukáshoz vezettek, a tulajdonosoknak azonban nem kell feltétlenül elkeseredniük. Az első negyedév ugyanis jellemzően szezonálisan gyenge, és tavaly egy majdnem hasonlóan gyatra első háromhavi teljesítmény után sikerült az év végére közel félmilliárd forintos nyereséget összehoznia a társaságnak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés