Connect with us

Hirdetés

technokrata

Cyberháború után

Dotkom

Cyberháború után

Helyzetértékelés a világ első cyberháborújáról.

Egy évvel ezelőtt úgy döntött az észt kormányzat, hogy eltávolítja a harmadik birodalom elleni csatákban elesett szovjet katonáknak emléket állító tallini szobrot – és ezzel kivívta a szomszédos szláv állam hackereinek haragját. Ez utóbbiak – viszonylag – összehangolt támadást indítottak a kis balti ország informatikai infrastruktúrája ellen, és ezzel akaratlanul is felkeltették a NATO nevű alvó oroszlánt. Ennek következményeiről bővebben itt.

Az első nemzetközi cyberháború 2007. április 27-én kezdődött, és gyakorlatilag egész május alatt tartott. A történtekről nemrég Gadi Evron, az izraeli CERT egyik korábbi menedzsere számolt be a Georgetown Journal hasábjain. Evron ugyanis a támadás alatt végig Észtországban tartózkodott, és megfelelő képzettségének (illetve ismeretségeinek) köszönhetően jó rálátása nyílt az eseményekre. Elmondása szerint szinte egy időben kezdődtek az online támadások a való életben való megmozdulásokkal. Az orosz nyelvű blogszférában gyakorlatilag folyamatosan jelentek meg az új észt célpontokra utaló bejegyzések, illetve a támadáshoz szükséges instrukciók. Evron szerint a hozzászólások és cikkek átböngészésével egyértelművé válik, hogy az orosz támadók észrevették az észt védelmi intézkedéseket, és reagáltak is azokra.

Nem lehet kormányzati szinten hibáztatni az oroszokat a történtek miatt, állítja az izraeli szakértő. Evron úgy gondolja, hogy alulról szerveződött a támadás, annak nem volt hivatalos (katonai) irányítása. „Miután a bloggerek elkezdtek beszámolni kisebb mértékű támadásaikról, hamar megjelentek a képzettebb hackerek a színen. Ők pedig „hozták magukkal” botnetjeiket, amikkel aztán sikerült túlterhelni az észt hálózatokat.” – olvasható a jelentésben. Evron azonban kitért arra is, hogy az orosz kormányzat felelősségét nem lehet teljesen annullálni: a hatóságok erélyesebben is felléphettek volna a cybertámadások megfékezése végett. A komolyabb csapások ugyanis három hétig tartottak, és ennyi időnek elegendőnek kellett volna lennie egy felső szintű beavatkozásra.

Nem mindenki ért azonban egyet Evron beszámolójával. Viktor Larionov, a Bugtraq-ra Tallinból bejegyzéseket író szakember szerint nem csak politikailag, hanem technikailag is problémás az izraeli története. „Sok IT-szakértő szerint semmilyen cyberháború nem történt, annyiról van csupán szó, hogy 10-20 sikeres DDoS támadást kezdeményeztek Észtország ellen.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés