Connect with us

technokrata

Egyre olcsóbb az adsl

Dotkom

Egyre olcsóbb az adsl

A legnépszerűbb, 1 Mbps sávszélességű hozzáférés nettó átlagára 2005 első féléve és 2007 második féléve között 40 százalékkal, 3749 forintra csökkent, miközben több mint kétszeresére nőtt a szolgáltatást igénybe vevők száma – mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, aki szerint ez is az általuk bevezetett egyik – úgynevezett retail minus (RM) – szabályozás eredménye.

Az RM szabályozás először a 2005. első félévi kiskereskedelmi árakon alapult. Eközben az egykori vezetékes monopolszolgáltatók szolgáltatási területein mért átlagárak is jelentősen közeledtek egymáshoz, azaz csökkent az egyes földrajzi területek közötti indokolatlan árkülönbség. Korábban volt olyan terület az országban, ahol az átlagár több mint két és félszerese volt a legalacsonyabb árszintnek, mára az eltérés mértéke 50 százalék alá csökkent, miközben ma már valamennyi területen több szolgáltató ajánlatai közül választhatnak a fogyasztók.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek