Connect with us

technokrata

Minden gyereknek egy Windows-zal szerelt laptopot

Dotkom

Minden gyereknek egy Windows-zal szerelt laptopot

Az egy gyerek-egy laptop projekt új állomásához érkezett a Microsofttal történt megállapodást követően.

Megkezdődött az XO laptopok Windows XP-vel szerelt verzióinak tesztelése – közölte a szoftveróriás. Az egy gyerek-egy laptop (One Laptop per Child – OLPC) projekt új állomásaként júniustól kezdik meg a fejlődő országok fiataljai számára a Windows XP speciálisan átalakított verziójával futó számítógépek szállítását; az operációs rendszerrel szerelt laptopok ára kevesebb, mint 500 forinttal (3 dollárral) lesz drágább, mint az operációs rendszer nélküli változatuk. A Microsoft sajtóközleménye szerint az MIT berkeiből kiinduló projekt túlnőtte magát eredeti célján, így szükségessé vált a fejlődő országok kormányainak és kormányközi szerveknek a közreműködése is.

A Windows XP kompatibilissé tételével a felhasználók választhatnak, hogy a már korábban is létező Linux operációs rendszerrel szerelt változatot, vagy az új, XP-kompatibilis változatot használják; a fejlesztők végső célja az, hogy egy olyan XO-t helyezzenek forgalomba, amelyen mindkét operációs rendszer használható.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek