Connect with us

technokrata

Feladatunk a digitális szakadék csökkentése

Dotkom

Feladatunk a digitális szakadék csökkentése

A Vodafone Magyarország kommunikációs igazgatóját, Nagy Bálintot kérdeztük társasága cr-tevékenységéről.

– Gyakori, hogy üzleti, marketingeszköznek tekintik a cr-t a társaságok?- Igen, gyakori. A cégek működni akarnak, mégpedig hosszú távon, és ennek érdekében nekik is tenniük kell, például hogy hozzájáruljanak az élhető környezethez. Ilyen értelemben a cr valójában egy marketingeszköz.- A Vodafone Magyarország Alapítvány honlapja alapján tényleg a legrászorultabb, leszakadó rétegeket támogatja. Az éves forgalmuk tized, század százalékában mérhető az az összeg, amit ezen a területen szétosztanak. Tervezik ennek az aránynak a növelését?- Éppen most, néhány hete volt ötéves az alapítvány, amely megalakulása óta több mint ötszázmillió forint támogatást osztott ki a sikeres pályázói között. Az itt elköltött évi 130-150 millió forint a cr-tevékenységünk karitatív részét fedi le. Ezen túl számos kezdeményezést szponzorálunk, amelyek a cr körébe tartoznak. Ha ezeket összeadjuk, akkor máris sokkal komolyabb összeget kapunk, ami biztosan eléri az évi félmilliárd forintot. Nem szeretném visszadobni a labdát, de azt kívánom, hogy az összes nyereséget termelő társaság ilyen arányban költsön a társadalom javára. Ha ez megvalósulna, akkor egy sokkal jobb hangulatú társadalomban élhetnénk.- Ki határozza meg a cr-re költhető összegek felosztásának arányát?- A Vodafone Magyarország Alapítvány által pályáztatható összeget az anyacég határozza meg, és ennek az összegnek egy – arányaiban egyre csökkenő – részét ők is finanszírozzák. A leányvállalatok alapítványai pályázat útján nyerik el az anyacég támogatását, ami jelenleg a szétosztható összeg 75 százaléka. A maradék 25 százalékot a helyi vállalatnak kell állnia. Ez a következő években 50 százalékra emelkedik.- Nem érzi úgy, hogy a Gyerekzár-szolgáltatással leveszik a szülők válláról a nevelés felelősségét, és így inkább káros, mint hasznos?- Még 2007 elején a mobiltelefont használó kiskorúak védelméről önkéntes megállapodást írtak alá Brüsszelben a vezető európai mobiltársaságok – köztük a Vodafone is. A megállapodásban elköteleztük magunkat a felnőtteknek szánt tartalmakhoz való hozzáférés ellenőrizhetővé tételére, valamint a kereskedelmi tartalom osztályozására. Látni kell, hogy a társadalom, és persze a vállalatok is felelősséggel tartoznak a jövő generációinak egészséges felneveléséért. Ez a felelősség megoszlik az iskola, a család, a barátok és még számos szereplő között. A Vodafone nem veheti át, nem vállalhatja magára az összes felelősséget, de ami ráhárul, azt vállalja. Nyilvánvaló, hogy a gyerekzár csak egy eszköz, ami lehetőséget nyújt az ezzel élni kívánó szülőknek, hogy a gyermekeik ne férjenek hozzá káros tartalmakhoz. – A Vodafone cr-tevékenységében várható-e változás a közeljövőben?- Nagy változás, irányváltás nem várható. Viszont új feladatunknak érezzük a magyarországi digitális szakadék csökkentését. Szeretnénk az internet terjedését támogatni, eljuttatni távoli, vidéki településekre, hátrányos helyzetű közösségekhez. Mindezt oktatási tevékenységgel is szeretnénk támogatni. Néhány hónapon belül bejelentünk egy, a csr-tevékenységünkbe vágó, Magyarországon teljesen újdonságnak számító kezdeményezést, de erről most még nem mondhatok többet.

Nagy BálintA Vodafone vállalati kommunikációja az év elején egyetlen szervezeti egységbe, egységes irányítás alá került. Az új szervezetet január elejétől Nagy Bálint irányítja vállalati kommunikációs igazgatóként. Az új terület magában foglalja a sajtó- és médiakapcsolatokat, a vállalati belső kommunikációt, a szponzorációt és rendezvényeket, a Vodafone Magyarország Alapítvány munkáját és a felelős vállalati tevékenység irányítását.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek