Connect with us

technokrata

Elítélték a spamkirályt

Dotkom

Elítélték a spamkirályt

Negyedmilliárd dolláros(!) büntetést kapott.

Talán mindenki ismeri Al Capone történetét – az USA-ban tevékenykedő, olasz származású, a szó klasszikus értelmében gengszter rengeteg illegális tevékenységet végzett a múlt század húszas, harmincas éveiben (többek között alkoholt csempészett bűnbandájával a tilalom idején), mégis pusztán adócsalási manővereinek egyikével tudták csak rács mögé juttatni az ügyészek. Ebben a tekintetben van párhuzam Capone és Sanford Wallace (az úgynevezett spamkirály) között: utóbbit is – tevékenységének ismeretében – nevetséges mértékű kihágásért sikerült megbüntetni. Viszont nem ismert kegyelmet a vád: összesen 234 millió dolláros büntetést róttak ki az amerikai férfire.

A közösségihálózat-építésben vezetőnek számító Myspace tudta végül kétvállra fektetni a közel egy évtizede tevékenykedő spammert. Walter Rines bűntársával együtt ugyanis elvesztették azt a pert, amit az amerikai cég indított ellenük, azon oknál fogva, mivel a két férfi a Myspace engedélye nélkül küldött üzenet-áradatot a felhasználók számára. „A Myspace zéró toleranciával áll azokkal szemben, akik illegális tevékenységet kísérelnek meg site-unkon.” – nyilatkozta elégedetten az ítélethirdetést követően Hemanshu Nigam, a vállalat biztonsági vezetője – „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden törvénysértő és tagjainkkal visszaélő megkapja büntetését.”

Az eset még tavaly kezdődött, amikor a Myspace pert kezdeményezett Wallace-szal szemben, azzal vádolva őt, hogy jelszóhalász támadásokat intézett a közösségi hálózatot használók ellen. Emellett azt is a férfi számlájára írták, hogy ezreket bombázott nem kívánt reklámokkal, illetve próbált meg saját website-jaira csalni. A Myspace elmondása szerint Wallace és Rines összesen 735.925 darab üzenetet küldött a tagoknak – ami ugyan nevetségesen kevés ahhoz képest, hogy a spamkirály az 1990-es években napi 30 millió elektronikus levelet is elküldött, de elég sok ahhoz, hogy komoly büntetést lehessen kiszabni.

A rekordnak ígérkező pénzbírsággal sem bizonyították rá összes, a Myspace-es közösség ellen vétett bűnét a férfire. Üzenetenként 100 dollárt kell fizetnie, amit ráadásul megtripláztak, mivel a bíróság bizonyítottnak látta a tudatos és szándékos elkövetést. Így az USA-ban 2003-ban létrehozott Can-Spam Act nevű törvény létrejötte óta ez lett a legnagyobb büntetés, amit kiszabtak ilyen ügyben. De nem az első, ami Wallace-t érinti – a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság és néhány olyan nagyágyú cég, mint az AOL, már 2006-ban elverte rajta egyszer a port: akkor Wallace-nak (illetve Smartbot.net cégének) 4,1 millió dolláros kártérítést kellett fizetnie. Az azonban zsebpénz a mostani „díjszabáshoz” képest.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek