Connect with us

technokrata

Per a 25 milliárdos szoftver-közbeszerzés ellen

Dotkom

Per a 25 milliárdos szoftver-közbeszerzés ellen

Bíróság előtt támadta meg a huszonötmilliárd forintos Microsoft-tendert a Közbeszerzések Tanácsának egyik tagja – értesült a Népszabadság

A szoftvertendert még januárban írta ki a Miniszterelnöki Hivatal Központi Szolgáltatási Főigazgatósága (MeH-KSZF) a közigazgatási, illetve oktatási intézmények öszszességében több százezer számítógépén futó szoftverek beszerzésére. A korábbi években rendre a Microsoft (MS) szoftveróriás nyerte a hasonló tendereket, így az állami intézmények túlnyomó többsége ettől a cégtől bérel szoftvereket (többek között Windowst és Office-t). Éppen erre hivatkozva írták az újabb közbeszerzés ajánlati felhívásába, hogy a pályázatot “Microsoft vagy azzal egyenértékű licenszkonstrukciókra” írják ki. A közbeszerzásen ismét a Microsoft nyert. Az úgynevezett nyílt forráskódú, vagyis szabadon terjeszthető és fejleszthető programok gyártói, illetve terjesztői pereket helyeztek kilátásba, és panasszal fordultak a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. A MeH főigazgatósága jogszerűnek tartotta a kiírást, s azzal érvelt, a nyíltak is indulhattak volna a tenderen (végül nem pályáztak, kizárólag csak MS-szállítók). A tanács Közbeszerzési Döntőbizottsága szerint azonban nem sérült az esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód elve, a Microsoft nevesítése önmagában nem jelent megkülönböztetést, hiszen ez csak egy lehetőség, a kiírást nem kizárólag a Microsoftra írták ki. A döntést Morvayné Vigh Katalin, a Gazdasági Versenyhivatalt képviselő tagja, az eljárás kezdeményezője nem fogadta el, és bírósághoz fordult.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek