Connect with us

Fertőzött zenék, filmek

Dotkom

Fertőzött zenék, filmek

Az elmúlt három év egyik legjelentősebb trójai-kitörése zajlott, zajlik.

A múlt héten hívta fel arra a felhasználók figyelmét a McAfee – amely cég a történteket az elmúlt három év egyik legfontosabb malware-veszélyének minősítette -, hogy fertőzött MP3 és MPEG állományok kezdtek terjedni az Interneten. Az Avert Labs bejelentése szerint több mint félmillió trójai programot fedeztek fel a múlt hét közepéig, melyek médiafile-oknak voltak álcázva. Ezek a programok olyan állománycserélő szolgáltatásokon szaporodtak el, mint a Limewire és az Edonkey.

Felnőtt tartalommal és a Girls Aloud főcímzenéjének ígéretével vette rá a gyanútlan internetezőket arra a trójai program, hogy nyissák meg a fertőzött MP3 és MPEG állományokat. Amennyiben a felhasználó rákattintott a médiaállományoknak álcázott kártevőkre, azok egy futtatható állomány letöltését kezdeményezték a fertőzötté váló PC-n. Ha pedig ez felkerült a rendszerre, mondta Craig Schmugar, a McAfee Avert Labs egyik kutatója, akkor kéretlen reklámok jelentek meg a felhasználó számítógépén. Schmugar blogbejegyzése szerint emellett néhány használhatatlan szoftver is felkerülhet így a PC-re.

„A fertőzés végén nem csak egy hamis MP3 állománnyal gyarapodott a felhasználó, hanem egy használhatatlan MP3 lejátszóval, egy adware-rel, amely állítása szerint blokkolja a felpattanó ablakokat, illetve további adware-ekkel, amelyek természetesen felpattanó és popunder ablakokat jelenítenek meg.” – olvasható a blogban. A McAfee ezért közepes kockázatúnak minősítette a fenyegetést, ez pedig a legmagasabb besorolás, amit 2005 óta kiosztott egy malware számára.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

mobilfoto_kiallitas_budapest_19

Esemény

Mobilfotó-kiállítás perui portrékból

2019. augusztus 19. hétfő
casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő
Honor20Pro
LG IFA díjnyertes termékek 2019

Kütyük

2019-2020 legjobb prémium OLED TV-je

2019. augusztus 18. vasárnap
mr-george-zhao-president-of-honor-at-the-honor-vision-china-launch_web

Smart-TV

A Honor teljesen újraértelmezi a Smart-TV fogalmát

2019. augusztus 17. szombat

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő