Connect with us

technokrata

A Microsoft felvette a kesztyűt

Dotkom

A Microsoft felvette a kesztyűt

A szotfveróriás fellebbez az EB 900 millió eurós bírsága ellen.

A Microsoft pénteki bejelentése szerint fellebbezést nyújtott be az Európai Bizottság (EB) közel 900 millió eurós bírsága ellen, amit azért ítéltek meg ellene, mert nem tett eleget az EB korábbi trösztellenes határozatának.

Microsoft keresetében a februárban meghozott döntés eltörlését követeli.

Az EB által kirótt rekordértékű bírság a szabályszegés 488 napos időtartamára, melynek megszegése a Microsoftnak napi 1,84 millió eurójába kerül. Annak ellenére, hogy ez volt eddig a Bizottság által kiszabott legnagyobb kartelezésért járó bírság, még mindig csak mindössze 60 százaléka lett a maximálisan kiszabható büntetésnek. Az EB jelenleg két kartel-ügyben is vizsgálódik a Microsoftnál; a mostani nyomozások egy 10 éve húzódó ügy kapcsán kezdődtek el. A társaságot azzal vádolták, hogy jogellenesen szorította ki az európai piacról riválisát, a Sun Microsystemet, amikor nem bocsátotta a cég rendelkezésére azokat a kódokat, amelyek segítségével a Sun gépeit is Windows kompatibilissé lehetett volna tenni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek