Connect with us

technokrata

Robbantott a Google, a menedzsereknek lett igazuk

Dotkom

Robbantott a Google, a menedzsereknek lett igazuk

Lehengerlő negyedéves gyorsjelentést tett közzé a cég.

Bejött a Google-nak, hogy javította az internetes keresésekhez kapcsolt hirdetések hatékonyságát, pedig amikor a cég vezetője, Eric Schmidt ennek szükségességéről beszélt januárban, akkor sok befektető nem volt vevő az ötletre. Nem látták be, hogy rövid távon kell kurtítani egyes reklámok elérhetőségét, hogy hosszabb távon az egész rendszer jobban működjön.

Az elmúlt hetekben a cég vezetői többé-kevésbé hiábavalóan érveltek amellett, hogy az internetezők 20 százalékkal többször kattintanak rá a Google szöveges reklámjaira, mint egy évvel ezelőtt, nem hittek nekik. A comScore piackutató intézet ugyanis azt közölte, hogy az ő mérései szerint csak 1,8 százalék a növekedés. A befektetők azt gondolták, hogy ez az utóbbi adat lehet igaz, hiszen miért pont a Google kerülné el az amerikai gazdaság visszaesésének káros hatásait.

Tegnap megjelent első negyedéves gyorsjelentésével azonban rácáfolt a kétkedőkre a cég: a profit 30 százalékkal, 1,31 milliárd dollárra, az árbevétel 42 százalékkal, 5,2 milliárd dollárra ugrott. Mindezek hatására a Google-részvény árfolyama 17 százalékkal szállt el a tőzsdezárás utáni kereskedésben.

Az elemzők most már arról beszélnek, hogy a ComScore mintha kissé félrevezette volna őket, illetve hogy úgy tűnik, az online hirdetési piac jól állja a gazdasági bajokat. Ráadásul a Google árbevételéből 2,65 milliárd dollár a nemzetközi piacon jött össze. Ez 51 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A cégvezetés kommentárjában megjegyzi, hogy 100 lépést tettek a keresések minőségének javítása érdekében. Ezek többségét a nemzetközi piacokon hajtották végre, például hozzáigazították a Google honlapját az ázsiai fogyasztók ízléséhez.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek