Connect with us

Hirdetés

technokrata

Dreamliner: csúszás és halasztás

Dotkom

Dreamliner: csúszás és halasztás

Le kell mondania a világ legnagyobb repülőgépgyártójának, a Boeingnak arról az álmáról, hogy 100 százalékos sikersztoriként tálalja a repüléstörténet korszakalkotó gépének tartott Boeing-787 Dreamliner megalkotását.

A nagyobb részt kompozit anyagokból készülő, s ezért a gyár szerint versenytársainál 20 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztó repülőgép első példányának átadása 15 hónapot csúszik. A japán All Nippon Airways, az első vevő 2008 májusa helyett csak 2009 harmadik negyedévében jut hozzá a géphez, és hozzá hasonló cipőben jár a Japan Airlines, az Air New Zealand, az Air India és az ausztrál Qantas. A repülőgép kisebb, 787-3-as változatának átadását ráadásul meghatározatlan időre halasztotta el a Boeing, pedig a japán JAL és az ANA légitársaságok ennek gazdaságosságára építették középtávú üzleti tervüket.

A Dreamliner eddig szeplőtlen imázsát csúfító folt kemény pénzügyi következményekkel is párosul: a Qantas a korábbi határidő-módosítások nyomán már benyújtotta kártérítési igényét a gyártó ellen, a többi légitársaság pedig mérlegeli, milyen kárpótlást kérjen. A Boeing az összeszerelési nehézségeket, illetve a beszállítók késlekedését okolja, mint közleményében írja: módosítják a termelési terveket, hogy megelőzzék a program további csúszását. Az első 787-es tesztgép csak az idei negyedik negyedévben szállhat fel. A Dreamlinerre, amely a Boeing első teljesen új gépe 1995 óta, összesen 802 megrendelés érkezett 2008 elejéig.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés