Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nemzetközi szabvány lett a Microsoft Open XML

Dotkom

Nemzetközi szabvány lett a Microsoft Open XML

Több mint 14 hónapos intenzív vizsgálat után a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) közös technikai bizottsága befejezte az Ecma International, az európai informatikai és kommunikációs rendszerek szabványosítási szövetsége által benyújtott, 29 500-as számú Office Open XML nemzetközi szabványtervezet értékelésének hivatalos eljárását.

Bár a végleges döntést hivatalosan még nem jelentették be, a nyilvánosság számára elérhető információk alapján a javasolt Open XML szabvány rendkívüli támogatást kapott. Az interneten elérhető dokumentumok alapján az összes szavazó nemzeti tagszervezet 86 százaléka támogatja az ISO/EIC szabványosítást (a hivatalos elfogadáshoz 75 százalék szükséges). Emellett az állandó részvétellel rendelkező, úgynevezett P-tagoknak jóval több mint 75 százaléka támogatja, ami szintén meghaladja az ebben a csoportban szükséges 66,7 százalékos limitet. Ezzel az Office Open XML csatlakozik az ISO és az IEC által elismert olyan egyéb nyílt dokumentumformátumokhoz, mint a HTML, a PDF vagy az ODF formátumok.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés