Connect with us

Hirdetés

technokrata

Borúsan indult az USA-ban a gyorsjelentési szezon

Dotkom

Borúsan indult az USA-ban a gyorsjelentési szezon

Rossz hírekkel indult az első negyedéves gyorsjelentési szezon a tengerentúlon.

A kanadai Alcoa Inc., a világ második legnagyobb alumíniumgyártója 50 százalékkal zuhanó nettó eredményről számolt be a tavalyi első három hónaphoz képest, az AMD Inc., a világ második legnagyobb chipgyártója pedig a várakozásoktól elmaradó árbevétel-előrejelzést adott. Az Alcoa árbevétele is csökkent valamelyest, 7,4 milliárd dollárra, ám ez legalább meghaladta az elemzők 7,388 milliárdos várakozását. A társaság az egy év alatt jelentősen megnőtt energiaárakat, illetve a dollár gyengeségét okolja a szerény profitért. Az Alcoa részvényárfolyama 4 százalékkal zuhant a bejelentés nyomán a New York-i tőzsdén, annak ellenére, hogy sok elemző szerint az alumínium árának növekedése hosszabb távon kárpótolhatja a vállalatot a költségek megugrásáért. Az év eleje óta 17 dollárral, tonnánként 2970 dollárra nőtt az alumínium ára a londoni árutőzsdén, pedig enyhén szólva nincs konjunktúra a világgazdaságban.

Az AMD 1,5 milliárd dollár árbevételre számít az első negyedévben, szemben az elemzők 1,62 milliárdos várakozásával. Ez 22 százalékkal magasabb ugyan az egy évvel ezelőttinél, de 15 százalékkal elmaradt a 2007. negyedik negyedévestől. A cégvezetés a romló gazdasági környezet miatt csökkenő keresletben és a kemény versenyben látja a gondok forrását. Ez utóbbit alátámasztja az iSuppli piackutató cég jelentése is, amely szerint az AMD piaci részesedése 15-ről 13 százalékra csúszott vissza 2007-ben, míg a piacvezető Intelé 73-ról 79-re nőtt. Az AMD azt is közölte, hogy elbocsátja alkalmazottai 10 százalékát, 1680 embert.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés