Connect with us

Hirdetés

technokrata

Biztonságprogramozás 24 órán át

Dotkom

Biztonságprogramozás 24 órán át

A diákoknak egy nap alatt kellett megoldást találniuk nagy kockázatú környezetek védelmére.

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának oktatói – dr. Vassányi István és dr. Bertók Botond irányításával – a BEST diákszervezet közreműködésével második alkalommal rendezték meg a 24 órás Programozási Versenyt a Pannon Egyetem hallgatói között. A döntőbe jutott nyolc csapat a március 26-i elődöntő közel harminc indulója közül került ki. A kvalifikáción tíz programozási feladványt oldottak meg a hallgatók. A háromórás megméretés Interneten zajlott, a csapatok saját számítógépeiken dolgozhattak otthon, vagy éppen a kollégiumokban.

A 24 órás programozási verseny döntőjének témája „Adatbiztonsági és információ védelemi stratégiák kidolgozása nagy kockázati faktorú környezetben” volt. A versenyzőknek a stratégiákat mesterséges intelligencia formájában kellett leprogramozniuk. A csapatok által kidolgozott mesterséges intelligenciák értékelése úgy történt, hogy azok ugyanabban a virtuális valóságban versenyeztek egymással. A virtuális valóságban a versenyzők tudásintenzív vállalatokat modelleztek, melyek legfőbb értéke és növekedésének kulcsa az információ. Az nyerte a versenyt, akinek a vállalata leghatékonyabban tudta megvalósítani az információvédelmet, úgy, hogy eközben biztosította a vállalat elvárt mértékű működését, növekedését is.

A feladat megjelenítette azt a futurIT Integrált Biztonsági Kutatási-Fejlesztési Központ által képviselt integrált biztonsági szemléletet, mely szerint együtt kell kezelni az információk megsemmisüléséhez vagy illetéktelen kézbe jutásához vezető fizikai, informatikai és emberi kockázatokat. A vállalatokat működtető mesterséges intelligenciáknak gondoskodni kellett olyan napi rendszerüzemeltetési feladatokról is, mint a tűzfalak működtetése, a vírusvédelem, biztonsági mentések létrehozása, valamint az alkalmazottak informatikai és biztonsági továbbképzése. A verseny szervezői úgy állították össze a feladat struktúráját, hogy a biztonsági téma minél szélesebb spektrumát érintsék, ezért a verseny kezdetén a programozási feladat megtalálásához egy jelszóval védett számítógépet kellett feltörni, amelyhez az operációs rendszerek mély ismerete volt szükséges.

A csapatok teljesítményét olyan, az informatikában neves szakemberek értékelték, mint Kürti Tamás a futurIT Integrált Biztonsági Kutató-Fejlesztő Központ vezetője, Papp Attila a KÜRT Zrt. Kutatás- Fejlesztés és Innováció Menedzsment üzletágának szakmai vezetője, illetve Takács Zoltán, az IBM Data Storage Systems & Information Technology Kft. Site Managere, míg a szervezők közül dr. Bertók Botond és dr. Vassányi István a PE MIK vezető oktatói.

A győztes csapat – 2007 után újra – a Csonka Hetes Trió lett. Vállalatuk a virtuális térben több profitot generált versenytársaiknál, így az objektív mérőszámok alapján is kiemelkedő helyezést értek el. Ugyanakkor a zsűri sokra értékelte, hogy a csapat által felépített mesterséges intelligencia miképp váltogatott a különböző (támadó, védekező vagy éppen termelés maximalizáló) stratégiák között. A szakmailag is profin felépített csapat 500.000 Ft-os ösztöndíjban részesült. A második helyezett Rolling Cubes csapatánál a zsűri kiemelte a kidolgozott stratégiai és technológiai precizitást, valamint a felhasználói felület használhatóságát és esztétikáját. A második helyezett csapat 300.000 forintos ösztöndíjban részesült. A harmadik helyezett csapat a Coding Horror. Az ő erősségük az a technológiai módszertan, amit a feladat megoldásához használtak. Továbbá ezen csapat megoldása állt a legközelebb az üzleti, piaci gondolkodáshoz. Jutalmuk 200.000 forintnyi ösztöndíj lett. A többi csapat eredményeit is díjazzák: a következő hónapban az összes versenyző a szervezőkkel együtt egy speciális tanulmányút keretében meglátogat egy nyugat-európai kutatóintézetet, ahol a diákok megismerhetik a kutatóintézet életét, működését, mindennapjait.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés