Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft újra támad

Dotkom

A Microsoft újra támad

A szoftveróriás a kedvezőtlen gazdasági hangulatra hivatkozva csökkentheti a Yahoo-ra tett ajánlatát.

A Bloomberg értesülése szerint a Microsoft azt fontolgatja, hogy közel 5 milliárd dollárt lefarag korábbi, 44,6 milliárd dolláros ajánlatából, arra hivatkozva, hogy a tengerentúli gazdaság kedvezőtlen helyzete egyre rosszabb kilátások elé állítja az amúgy sem rózsás helyzetű internetes céget.

Bill Gates cége még februárban tett keresetlen ajánlatot a Yahoo felvásárlására, amelyet az igazgatótanács akkor elutasított, arra hivatkozva, hogy az egyik legnagyobb keresőmotort üzemeltető társaságban rejlő potenciál sokkal többet ér, mint amennyit a Microsoft kínál érte.

Jerry Yang, a Yahoo alapító-vezérigazgatója a Microsoft felől érkező nyomás kivédésére eddig hiába keresett alternatívákat a piacon, a Yahoo-nak nem akadt más kérője. A most felröppent pletyka szorult helyzetbe hozhatja Yangot, hiszen a fogyasztók költési hajlandóságának apadásával egyre kisebb az esély arra, hogy a még tavaly elindított strukturális változtatások – amelyek egyelőre nem hozták meg a várt eredményt – beérjenek, hiszen a Yahoo-nál mindeddig elmaradt a vezetőség által beígért minőségi ugrás, a részvényesek pedig egyre türelmetlenebbek, hiszen a társaság az elmúlt nyolc negyedév során nem tudta meghaladni korábbi eredményeit. Az elemzők szerint csak idő kérdése, hogy a Microsoft bekebelezze kiszemelt áldozatát, és a tech-szektor romló tőzsdei megítélése miatt minden bizonnyal az eredeti ajánlat alatti áron kelhet el a cég. A Microsoft eredetileg részvényenként 31 dollárt ajánlott a Yahoo feletti irányítás átvételéért cserébe; ez az ajánlat akkor 62 százalékkal túlértékelte az it-cég papírjait azok piaci árához képest. A Yahoo részvényei az ajánlattételt követően erőteljes emelkedésbe kezdtek, ám a piaci hangulat hatására azóta újra lejtőre kerültek. Pénteken több mint 3 százalékos árfolyam-csökkenést követően 27,5 dolláron zárt a papír New Yorkban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés