Connect with us

Hirdetés

technokrata

Pár kattintás és az emberből állat lesz

Dotkom

Pár kattintás és az emberből állat lesz

Ha egyszer a bőrünkbe injekciózták, nincs menekvés?

Egy rádiófrekvenciás azonosítással, azaz RFID-vel foglalkozó biztonsági szakértő, Adam Laurie a hét közepén demonstrálta fejlesztését a Black Hat DC 2008 konferencián. Ennek során bemutatta Python programozási nyelvben írt scriptjét, mellyel képes volt a smartcardoknak nevezett személyes azonosítók adatait úgy eltulajdonítani, hogy ahhoz nem is volt szüksége a kártya fizikai megkaparintására. Előadásán a szakértő hallgatóságának egy önkéntes tagját kérte fel, hogy demonstrálja, milyen veszélyekkel jár az RFID ész nélküli alkalmazása. Az önkéntes ki sem vette okoskártyáját a tárcájából, Laurie a rádiófrekvenciás jelek révén mégis képes volt számos adatot megszerezni. Kiderült, hogyan hívják az illetőt, mi a számlaszáma, és a kártya lejárati dátuma is láthatóvá vált.

Habár ma még csak elvétve lehet találkozni RFID taggel rendelkező elektronikus eszközzel, a hackerkonferencián tartott bemutató rávilágított arra, hogy a jövőben milyen gondokat okozhat a technika szélesebb körben való alkalmazása. Hiszen a tolvajnak hozzá sem kell érnie áldozatához, elég csak a közelébe férkőznie. Ez pedig komoly problémát jelenthet annak a 45 országnak, melyek az elmúlt egy-két évben olyan útlevelet vezettek be, aminek része a rádiófrekvenciás azonosítóchip.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a Laurie által megszerzett adatok nem egyeztek a kártyára nyomtatottakkal; ez derült ki az American Express-szel való konzultálás után. Laurie ezt elismerte, viszont kitartott azon állítása mellett, hogy az elfogott adatokkal továbbra is online tranzakciókat lehet kezdeményezni, vagyis a visszaélés veszélye valós.

Rádiójelek a bőr alól
Mi előnye van az RFID-nek? A hitelkártya bizniszben érdekelt vállalatok szerint az ezzel a technológiával ellátott kártyák időt takarítanak meg a felhasználók számára, mivel nem kell az információhordozó plasztik lapocska előkeresésével és elrakásával bajlódni – a szükséges adatok a rádióhullámok révén jutnak el a leolvasókba. Extrém példa erre az a spanyol nyilvános strand, ahol a látogatók igény szerint RFID taget injekcióztathatnak bőrük alá. A fájdalommentes eljárás révén anélkül vásárolhatnak a strandon áruló kereskedőktől (üdítőt, fagylaltot, gumilabdát stb.), hogy ahhoz magukkal kellene vinniük tárcájukat; amiket a tolvajok könnyen eltulajdoníthatnak, amíg gazdáik a tengerben fürdőznek.

Laurie egyébként maga is rendelkezik bőrbe ültetett RFID azonosítóval. Ezzel demonstrálta, hogy mennyire egyszerű nem csupán leolvasni a benne tárolt adatokat, de annak megváltoztatása sem különösebben bonyolult művelet a hozzáértők számára. Előadása során bemutatta, miként lehet az állatok megjelölésére használatos kódszekvenciával felülírni saját azonosítóját – a szakértő pár kattintást követően a rendszer számára állattá változott.

Laurie saját, RFIDiot névre keresztelt website-ján ingyenesen elérhetővé tette Python scriptjet, illetve RFID tagek és kártyák olvasásához/írásához szükséges eszközöket is árul.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés