Connect with us

technokrata

2009-re ígér javulást a Yahoo – ki fog várni erre?

Dotkom

2009-re ígér javulást a Yahoo – ki fog várni erre?

Sok befektetőnek komolyan az az érzése, hogy a Yahoo nem lesz képes újra tartósan és jelentősen növelni árbevételét és nyereségét – foglalta össze a piaci hangulatot egy szakértő azt követően, hogy a Google után a világ második legnagyobb internetes keresőcégének számító vállalat kiábrándító nyereségadatot tett közzé.

A társaság nettó profitja 23 százalékkal, 205,7 millió dollárra csökkent a negyedik negyedévben, és hiába emelkedett 14 százalékkal, 1,4 milliárd dollárra az árbevétel, a befektetők 10 százalékos zuhanásba küldték a cég részvényeit. Csak olajat öntött a tűzre a Yahoo vezetése azzal a bejelentéssel, hogy a vállalat megválik ezer alkalmazottjától, a teljes létszám több mint 7 százalékától, mivel ezt sokan védekező lépésnek értékelték. “Ahelyett, hogy agresszíven igyekezne növelni piaci részesedését, csak hátrál a társaság” – mondta az előbb idézett szakértő.

A Yahoo helyzete az idei évben még nehezebb lesz, mint tavaly. Miután piacot vesztett legnagyobb versenytársával, a Google-lal szemben, most még a gazdaság általános lassulásával is szembe kell néznie, aminek nyomán várhatóan csökken a hirdetési kereslet. Kívülállók úgy látják, nem hozta meg a várt eredményt az új reklámszervező technológia bevezetése, a cég továbbra is lépéshátrányban van a Google-lal, illetve a MySpace és a Facebook közösségi portálokkal szemben. Jerry Yang vezérigazgató nyilatkozatában 2009-re ígért emelkedő üzemi eredményt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek