Connect with us

Hirdetés

technokrata

A nagy testvér sokkal nagyobb lett

Dotkom

A nagy testvér sokkal nagyobb lett

Majdnem 80 százalékkal nőtt a Microsoft negyedéves nyeresége.

Az asztali számítógépek szoftvereinek piacát magasan vezető Microsoft Corp. 79 százalékkal, 4,71 milliárd dollárra – részvényenként 50 centre – növelte nettó nyereségét üzleti évének december 31-én végződött második negyedében. A szakértők 46 centes részvényenkénti eredményre számítottak. Az árbevétel 31 százalékkal, 16,37 milliárd dollárra nőtt szemben a kicsit 16 milliárd alatti várakozásokkal.

Az elmúlt negyedév különösen az egy évvel ezelőtti eredmények tükrében sikerült kiemelkedően a méretével fenyegetően piaci versenytársai fölé emelkedő redmondi óriásnak, ugyanis akkor több mint egymilliárd dollár árbevétel hiányzott a kasszájából, mert késlekedett az új operációs rendszer, a Vista piacra dobásával. Ezzel szemben most az e termékért felelős divízió 4,34 milliárd dollár forgalmat számolt el és közölte, hogy a Vista 2007. januári bemutatkozása óta 100 millió másolatot el a szoftverből.

A Microsoft abból is profitált, hogy a negyedév során – a Gartner Group it-piackutató szerint – több mint 13 százalékkal nőttek a világ PC-eladásai, ami az ezekhez szükséges szoftverek iránti keresletet is élénkíti. Egyedül az xBox videojáték-konzolért és a Zune zenelejátszóért felelős részleg jelentett szerényebb eredményeket a tavaly október-decemberi periódus iránt: ez csak 3 százalékkal tudta növelni forgalmát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés