Connect with us

Hirdetés

technokrata

Naponta félmillió megfertőzött PC

Dotkom

Naponta félmillió megfertőzött PC

Szédületes tempóban nőtt tavaly az áldozatul esett számítógépek száma.

A Panda Security legújabb, éves statisztikája szerint nagyjából félmillió számítógépet fertőztek meg a botok 2007-ben – napi szinten. A szakemberek óvatosságra intenek mindenkit, hiszen a legújabb adatok szerint az ilyen fertőzésveszélyes helyzetek gyakorlatilag kikerülhetetlenek.

A világon minden tizedik számítógép tagja egy botnetnek, ami riasztó adat. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ez a nagyjából 10%-nyi PC (illetve a belőlük álló „zombihálózat”) felelős a spamek 85%-áért, nem kell hozzá túl nagy fantázia, hogy belássuk: a helyzet elképesztő mértékben romolhat.

„Az emberek hamis biztonságérzetbe ringatják magukat.” kommentálta a helyzetet Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója – „Sem a fertőzés, sem a következmények nem túl látványosak, így sokan azt mondhatják: az én gépem tiszta. Közben pedig már most csaknem belefulladunk a spambe, pedig a legtöbb botnet csak félgőzzel, vagy egyáltalán nem megy.”

A botok üzemeltetői a háttérben működnek, és a legnagyobb ajánlatot tevőre várnak; egy jó ajánlat esetén pedig néhány gombnyomás, és PC-k százezrei, rosszabb esetben akár milliói kezdik ontani a spamet.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés